Ahogy arról a hét elején a Buksza (a Napi.hu szerkesztőségi blogja) beszámolt, vasárnap megjelent az legújabb emlékérme.

Az jegybank által korábban közölt menetrendnek megfelelően a kibocsátás ugyanis hivatalosan megtörtént a legfrissebb Magyar Közlöny szerint.

Az új, kétezer forint névértékű emlékérme a "Magyar pásztor- és vadászkutya fajták" sorozat második darabja, amely egy komondort ábrázol. (A sorozat első, tavaly ősszel kibocsátott első tagja a magyar vizsla)

Az Imre Boglárka tervezőművész által tervezett komondoros érme 75 százalék réz, 4 százalék nikkel és 21 százalék cink ötvözetéből készült, súlya 16 gramm, átmérője 34 mm, széle recézett.

Az emlékérme előlapján, a középmezőben egy komondor ábrázolása látható, féloldalról. Az ábrázolás alatti két vízszintes sorban, középen a 2000 értékjelzés és a "Forint" felirat olvasható. Az emlékérme szélén, fent, félköriratban a "Magyarország" felirat, középen, bal oldalon a "BP." verdejel, jobb oldalon a "2020" verési évszám olvasható. A verdejelben legalább tízszeres nagyítás esetén látható. Az érméből összesen 10 ezer darabot bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank. A vizslás és komondoros érme után a jegybanki terv szerint jövőre is lesz kutyás érme, azon egy agár szerepel majd.

A különböző emlékérme-sorozatok közül a kutyás a legnépszerűbbek közé tartozik a vizslás érme eladási adatai alapján. Utóbbi érmét tavaly szeptember 7-én bocsátotta ki az MNB, majd szeptember 11-én a jegybank kezében lévő, a sima forintérméket és az emlékérméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő közölte, hogy elfogytak a vizslás érmék.

Lényeges, hogy bár az emlékérmék elméletileg törvényes fizetőeszköznek minősülnek, mégsem érdemes ezekkel fizetni. (Arról, hogy miért, a Buksza itt és itt elérhető cikkében olvashat részletesebben.)