A mikrohullámú sütők, hűtőgépek után újabb kikerülhetetlen háztartási gép, a porszívók kerültek a független nemzetközi tesztlaborba. Az eredményeket (fizetős tartalom) pedig a Tudatos Vásárlók Egyesülete osztotta meg a Bukszával (a Napi.hu szerkesztőségi blogjával).

Márkák, árak, szempontok

Összesen több mint 300, a magyar piacon 22-218 ezer forintért kapható - köztük néhány már kifutó - porszívóról vannak eredmények, a gépeket pedig számos szempont alapján vizsgálták. A szakértők megnézték a tisztítási képességüket, az energiafogyasztásukat, a tartósságukat, valamint azt, hogy milyen zajt csapnak és mennyi port engednek vissza a levegőbe. A teszteredményekben szerepelnek továbbá a porszívóválasztást megkönnyítő adatok, például az adott porszívó mérete és súlya, illetve az, hogy mekkora a porzsák vagy a tartály kapacitása. A versenyben 100 pontot (100 százalékot) gyűjthettek a szereplők. Olyan népszerű és kevésbé ismert gyártók porszívóit vizsgálták, mint például a Rowenta, az Electrolux, a Hoover, a Miele, a Philips, a Kärcher, a Bosch, a Severin, a Sencor.

Miért kell fizetni a tesztekért?

A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza évek óta publikálja a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) által ismertetett, nemzetközi laboratóriumban végzett teszteket. Az elmúlt időszakban több olvasó érdeklődött arról, hogy az adott cikkekből miért nem derül ki a tesztek konkrét eredménye, vagyis az, hogy pontosan melyik gép hányadik helyen végzett, melyik a legjobb, legolcsóbb stb. Ennek az az oka, hogy a tesztek megrendelőjének és jogtulajdonosának, a - Tudatos Vásárlók Egyesületével együttműködő - International Consumer Research and Testing Ltd.-nek (ICRT) ez az előírása. A gyártóktól független nemzetközi ICRT hálózata világszerte fizetős tesztekkel segít a vásárlóknak: egységesen kidolgozott módszertan és szempontrendszer alapján készíti a teszteket akkreditált laboratóriumokban. Egy-egy termékteszt nemzetközi szinten zajlik, amelyeket a Tudatos Vásárlók Egyesülete tesz magyarul is elérhetővé és az adott termékek magyarországi árát is publikálja, ha azok megtalálhatóak a piacon. A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza pedig nem kap pénzt, jutalékot vagy egyéb juttatást a teszt készítőitől. Egy-egy tesztért kevesebb mint 2 ezer forintot kell fizetni, ez az összeg egy-egy termék árának töredéke, így, akik a független laboratóriumban vizsgált termékek közül szeretne a legjobbak közül választani és belefér az családi büdzséjükbe, azoknak érdemes a tesztet megvenniük, megnézniük a vásárlás előtt. A porszívóvásárláshoz jó támpontot adó porszívóteszt részletes eredményei itt lehet megnézni (fizetős tartalom).

A tesztben a "hagyományos" fekvő porszívókat hasonlították össze, ezek általában jobb teljesítményt nyújtanak burkolat nélküli padlók, lépcsők, szövetek és kárpitok, valamint a bútorok alatti területek tisztításában. Egy részük a teszt tanulságai alapján szőnyegtisztításban sem marad alul az álló modellekhez képest. Porszívóvásárlásnál többek között arra kell figyelni, hogy keménypadló vagy szőnyeg tisztítására kell a gép, érdemes olyan modellt választani, ami rendelkezik a megfelelő szívófejekkel és porfelszedési képességgel. A zajszint szintén fontos tényező, ahogy a már említett porvisszabocsátási érték is lényeges. Azt is el kell dönteni, hogy porszákos vagy portartályos gép legyen. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint a porzsák nélküli modellek esetében pénzt lehet megtakarítani, mivel nem kell később porzsákokat vásárolni. Ugyanakkor több szűrőre van szükség, amelyek rendszeres tisztítást igényelnek, illetve az úgynevezett HEPA-szűrőket cserélni kell. A HEPA-szűrő (High-Efficiency Particulate Air Filter) egy nagy hatékonyságú szűrő, amely kiszűri a porrészecskéket, amelyek az allergiásoknak okozhatnak problémát. Az asztmások és allergiások számára tehát kulcsfontosságú, hogy a porszívózás után ne legyen több por a levegőben, mint előtte, ezért nem mindegy, hogy milyen hatékonyságú a porszívó szűrője. A 318 termék közül 52 ért el 3 pont alatti értéket, vagyis a gépek hatoda ebből a szempontból gyengén szerepelt.

A tartósság tekintetében tűnik a legpozitívabbnak a kép. A teszt során laboratóriumi körülmények között 550 óra működést szimuláltak, melynek során a motor és a kábel állapotát vizsgálták. Ez a valóságban, heti 1 óra porszívózást véve alapul, több mint 10 éves használatnak felel meg. 10-ből 9 termék maximális pontot kapott tartósság szempontjából, ami azt jelenti, hogy nem hibásodtak meg a teszt során. Ez azért fontos, mert Magyarországon jellemzően több mint 10 évente cserélik a háztartások a porszívókat, szemben a nyugat-európai országokban jellemző hat évvel. Henrik Sundström, az Electrolux idén augusztusban leálló jászerényi porszívógyárának egykori vezetője a Napi.hu-nak adott interjújában azt monda, hogy a magyarok jellemzően akkor cserélik a készülékeket, ha azok már használhatatlanná váltak. Vásárlási tanácsként Sundström azt mondta, a gépválasztásnál az energiafogyasztás mellett a porfelszedési - másként tisztítási - képesség, azaz a DPU-érték az egyik leglényegesebb szempont.

27 ezerért is van "eredményes" porszívó

A TVE által most publikált teszt összesített eredménye alapján a tíz legjobb eredményt elérő gép 82-84 százalékos eredményt ért el, ezekért 51-100 ezer forintot kell adni. A leggyengébben szereplő porszívók 40 százalék alatt végeztek, ezeknek az ára 15-40 ezer forint körül alakul.

Magyarországon a vásárlók jellemzően 20-30 ezerért vásárolnak porszívót, ehhez képest a tesztben legjobb eredményt elérő gépek drágábbak. Ugyanakkor a tesztből kiderül, hogy 40 ezer forint körüli összegért is lehet jó minőségű porszívót venni. Az 50 ezer forintnál olcsóbb porszívók közül a legjobbak 73-81 százalékos eredményt értek el, ezekért 27-50 ezer forintot kell adni a boltokban.

Címkeprobléma

A legtöbb háztartási gépet az uniós szabály szerint kötelező energiacímkével ellátni, ám ez a porszívók esetében nem igaz, ugyanis az EU hatályon kívül helyezte ezt a rendeletet. Az egyik porszívógyártó cég szerint ugyanis a címkéken feltüntetendő adatok megállapításához előírt mérési gyakorlatok nem voltak kellően életszerűek.

Wagner Gábor, a német prémium Sebo és Fakir porszívókat forgalmazó Dunartis Kft. értékesítési vezetője ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az energiacímke kötelezővé tételével egy időben bevezetett, majd 2017 szeptemberében szigorított szabályozások továbbra is életben maradtak. Tehát nem lehet olyan porszívót értékesíteni, ami az alábbi paramétereket nem teljesíti:

  • Éves energiafogyasztás: kevesebb, mint 43 kWh / év
  • Maximális motorteljesítmény: 900 W
  • Minimum porfelszívás szőnyegen: 0,75 dpu
  • Minimum porfelszívás keménypadlón: 0,98 dpu
  • Maximális porkibocsátás: 1 százalék
  • Maximális zajszint: 80 dB (A)
  • A szívócső tartóssága: min. 40 ezer lendítés
  • Minimális üzemi élettartam: minimum 500 óra (A felsorolt kritériumok az uniós szabály szerint nem vonatkoznak a nedves-, a nedves-száraz, az akkumulátoros, a robot-, az ipari és a központi porszívókra.)

Az uniós címkézési gyakorlatot az Európai Állami Számvevőszék is vizsgálta. A szervezet közölte: az állítólagos uniós túlszabályozásra irányuló támadásokra és az Európában jelentős sajtóvisszhangot kiváltó bírósági porszívügyre támaszkodvak kedvezőtlen módon mutatta be az címkézéssel foglalkozó szakterületet. Ezért az Európai Bizottság úgy döntött, hogy ideiglenesen befagyasztja a szabályozási folyamatot, amíg felülvizsgálja a szakpolitika egészének megfelelőségét. Ez csaknem két évvel késleltette a prioritásként kezelt új termékcsoportokra (pl. épületautomatizálási és -szabályozási rendszerek, elektromos vízforralók, kézszárítók, liftek, napelemek és inverterek, hűtött konténerek és nagynyomású tisztítók) vonatkozó szabályok kidolgozását, valamint a meglévő intézkedések felülvizsgálatát.

A Európai Bizottság szerint a most még érvényben lévő gyakorlat - amelyben szerepelnek például az A+, A++ és A+++ osztályok - kevésbé volt eredményes, mint az A-G energiahatékonysági minősítés. Ezért az előbbiek megszüntetéséről döntött a bizottság. A 2021-től alkalmazandó energiafogyasztási címkézési szabályok lépnek életbe. (Utóbbival következő cikkünkben foglalkozunk részletesen.)