Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már csak egy nyugdíjfizetés lesz az idén, mégpedig a decemberi, amely a szokásosnál hamarabb érkezik majd az érintettekhez.

A havi nyugdíjakat alapesetben jellemzően az adott hónap második hetében szokta a bankszámlákra utalni a Magyar Államkincstár, októberben például 9-én, novemberben pedig 11-én tette meg. Az év utolsó nyugdíja viszont rendhagyó módon érkezik, részben a karácsonyi költekezések miatt: december 1-jén küldi mindenkinek a MÁK.

A bankszámlás nyugdíjfizetéseknél az utalás napját követő munkanapon jelenik meg a számlán a pénz, a nyugdíjfizetések ugyanis nem a márciusban elindult azonnali fizetési rendszeren keresztül történnek. Akik postai úton kapják a nyugdíjat, azok az úgynevezett postai kifizetési naptárban meghatározott napon jutnak hozzá az adott összeghez.

Jövőre is lesz extra pénz

A nyugdíjasok egyébként november elején kapták meg az úgynevezett kiegészítő nyugdíjemelés összegét. A 2020-as költségvetés tervezésekor ugyanis 2,8 százalékos inflációval számolt a kormány, így januárban ennyivel emelkedtek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások. Az első nyolchavi adatok alapján ugyanakkor a Pénzügyminisztérium szakemberei arra jutottak, hogy akár 4 százalék lehet a várható nyugdíjas fogyasztói árnövekedés, a kormány emiatt 1,2 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésről határozott.  A kiegészítést januárig visszamenőleg, egy összegben kapják meg az érintettek az aktuális nyugdíjukkal egy időben. Ez a lépés összesen 47 milliárdos kiadást jelent az államnak.

Jövőre pedig megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszatérése: ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy januártól az egyhavi járandóság 25 százalékát kapják meg pluszban az nyugdíjasok. 2022-ben 50, 2023-ban pedig a 75 százalékát, azaz 2024-ben érkezik majd először a dupla nyugdíj februárban a nyugdíjasoknak.