Heti átlagban a magyarok 2-3 alkalommal esznek zöldséget - többek között ez ötszáz termelőt tömörítő DélKertész számára készült kutatásból, amely a magyarok zöldség- és gyümölcsfogyasztási szokásait ismerteti.

Bár a 18-65 éves magyarok 88 százaléka szokott zöldséget és gyümölcsöt vásárolni, ám a rendszerességet nézve elég nagy a szórás.

 

  • A legtöbben, a magyarok közel 34 százaléka hetente 2-3 alkalommal eszik valamilyen zöldséget, 27 százalék pedig hetente 4-7 alkalommal. Mindössze ötből egy ember - azaz a magyarok 20 százaléka - eszik naponta zöldséget, ez is inkább a nőkre, valamint a 30-39 évesekre jellemző.
  • A gyümölcsök már jobban állnak a zöldségeknél: megkérdezettek 20 százaléka eszik gyümölcsöt naponta, leginkább a nők és az 50-65 évesek. A legtöbben, 31 százalék hetente 2-3 alkalommal, míg 22 százalék hetente 4-6 alkalommal eszik valamilyen gyümölcsöt. A szokásokon a koronavírus-járvány sem változtatott, sőt közel öt százalék és leginkább a férfiak még kevesebbet esznek ezekből mint a járvány előtt.

A felmérés szerint azok, akik szoktak zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolni, ezt leginkább boltláncokban vagy hipermarketekben teszik.

  • A nagy boltláncok 73 százalékos eredményt értek el. 
  • Mindössze 42 százalék megy külön zöldségeshez és csak 34 százalék látogat ki a friss áruért a piacokra vagy vásárcsarnokokba. 
  • A legkevésbé termelői piacok népszerűek, összesen 17 százalék szerzi innen be az árut. Érdekes azonban, hogy ezek a piacok a legfiatalabbak és a legidősebbek, valamint a budapestiek között a legnépszerűbbek. 

Nagypéter Sándor, a szentesi DélKertész elnöke a trendekről azt mondta: 

„Mindenképpen pozitívum, hogy a KSH adatai szerint évtizedes összevetésben növekedett az egy főre jutó zöldség- és gyümölcsfogyasztás is. 2010-ben például fejenként átlagosan kevesebb mint 38 kiló gyümölcs fogyott, 2019-ben viszont már meghaladta az 53 kilót a fogyasztás. A burgonya nélkül számolt összesített zöldségfogyasztás is nőtt, a 2010-es fejenkénti 48 kiló után 2019-ben már 53 kilónál tartottunk. Azonban a kutatásból kiderült, hogy még mindig messze járunk az optimálistól: tanulmányok szerint ugyanis naponta öt adag zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztani."

A kutatásból az is kiderült, hogy a gyakran fogyasztott zöldségek közül milyen fajtákat ismernek és keresnek a boltokban a magyarok. A paprikák közül például a legtöbben – 88 százalék - a tölteni való paprikát (TV) ismerik, 86 százalékkal a második helyre a kaliforniai paprika került, míg 80 százalékkal a hegyes erős végzett a harmadikként. A magyarok 76 százaléka ismeri a cseresznye és almapaprikát, míg a kápia és a chili is közel 71 százalékot ért el.