Az összforgalom az előző heti 28,879 milliárd forintról 21,09 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények erősödtek a múlt pénteki záráshoz képest.

BUX a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően jelentős emelkedéssel kezdte a hetet, bár az Equilor befektetési Zrt. elemzője, Varga Zoltán szerint az előző hét eladási hullámai miatt lehetett sejteni, hogy bizonytalanok a vezető részvények kilátásai.

Keddre mérséklődött is az emelkedés, a szerdai zárásra pedig már csökkent a részvényindex, a vezető kibocsátók mind gyengüléssel zártak. A hét második felében újra fellendült a kereskedés, csütörtökön a BUX emelkedéssel korrigált, pénteken pedig újra jelentős mértékben nőtt.

Az Equilor elemzője a szerdai lejtmenetet azzal magyarázta, hogy ekkor jelent meg a hír a kamatfolyosó szűkítéséről, eladási hullámot indítva a BÉT-en. Amennyiben az MNB monetáris tanácsa jövő kedden így dönt, csökkenhetnek a hitelkamatok – tette hozzá.

A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben a Ricther erősödött, heti összesítésben 3,69 százalékos emelkedéssel 8005 forinton zárt, összforgalma meghaladta a 7,2 milliárd forintot.

A Magyar Telekom értéke 3,68 százalékkal nőtt, a hetet 423 forinton zárta, heti forgalma 690 millió forint.

Az OTP árfolyama 2,03 százalékkal 10 030 forintra emelkedett 8,315 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol 0,37 százalékkal erősödött múlt péntekhez képest, árfolyama 2708 forinton, forgalma 4,256 milliárd forinton zárta a hetet.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,5 százalékkal, 17,33 ponttal csökkent, a pénteki záráskor 3453,36 ponton állt.

(via MTI)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!