Búzából az idei termés az évek óta megszokott 5 millió tonna körüli lesz, erre lehet számítani az országos területi hozamokból. Az őszi búza betakarítása már a végéhez közeledett július végén, a készültsége pedig elérte a 97 százalékot, hektáronként 5,26 tonnás országos termésátlag mellett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) jelentése szerint.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a búza termésterülete az előző évi 1 millió 30 ezer hektárról most 952 ezer hektárra csökkent, s csaknem 926 ezer hektárról vágták már le a kenyérnek valót július végéig. Országos hektáronkénti termésátlaga ugyanakkor az előző évihez képest valamivel jobbnak tűnik, lesz tehát elegendő a hazai piacra, és exportra is jut majd belőle.

Nem lehet panasz

Az országos hozamok alapján más kalászosok betakarítási eredményeire sem lehet panaszkodni, még jobbak is lettek a várakozásoknál. A minőséggel helyenként már lehetnek gondok, a toxinok a csapadék és az utána következő hőség "velejárói". Magyarország szántóföldi növényállománya mindenesetre - a románnal, a bolgárral és az ukránnal együtt - jól bírta az idei hőséget, bár július első felében a napi hőmérséklet nálunk is a sokéves átlag felett 4-6 Celsius-fok fölé kúszott - állapította meg a MARS, az Európai Bizottság előrejelző rendszere. A MARS szerint Csehországban, Szlovákiában, Franciaországban és Spanyolországban a búza fejlődését idén sokkal inkább hátráltatta a nagy meleg, mint mifelénk.



Az árpa aratása már befejeződött, a NAK és az Agrárminisztérium (AM) adatai alapján egyaránt 5,49 tonnás hektáronkénti termésátlaggal, ami meghaladja a tavalyi, 4,92 tonnás hozamot.

Véget ért az őszi káposztarepce és magborsó betakarítása is. A repce hektáronkénti átlagtermése a NAK jelentése szerint 2,95 tonna lett. A tavaszi takarmányborsó betakarítása 95 százalékos volt július utolsó napján, a hozam 2,53 tonna volt.

A tritikálé termésátlaga országosan 4 tonna volt hektáronként 94 százalékos készültség mellett. A tavaszi árpa 97 százalékát és a zab 84 százalékát is learatták július végére a gazdálkodók.

A felvásárlók még kivárnak?

Az étkezési búza heti átlagos termelői ára az utóbbi hetekben csökkent ugyan, de a 27. hét körüli időszak kivételével, amikor a tavalyival megegyezett, idén eddig mindvégig magasabb volt, mint az előző két évben, a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége tapasztalatai szerint a gabonapiacon a felvásárlók inkább még kivárnak, de vannak szerződéskötések is, leginkább a malmok részéről.

A fizikai piacon a szövetség szerint tonnánként 48-50 ezer forintért forog a búza, minőségtől függően, ezt támasztják alá a NAIK AKI adatai is. A chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) a búza fronthavi jegyzése tonnánként 179-187 dollár, míg a párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) a legközelebbi jegyzés 175-177 euró között mozgott július közepén.