A Miniszterelnökséget vezető miniszter a 2019-es adócsomaggal kapcsolatban a szokásos csütörtöki sajtótájákoztatóján megjegyezte, hogy az adócsökkentés egyértelműen tovább folytatódik. Az cafeteria teljes átalakításával kapcsolatban azt mondta: a kormány azt szeretné, ha a munkaadók az adócsökkentések miatt felszabaduló pénzeket béremelés formájában adnák oda a dolgozóiknak, az egyetlen cafeteriaelemként megmaradó a SZÉP kártyával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az a belföldi turizmus érdekében marad meg.

Gulyás szerint a cafetéria átalakításában a kormány végleges döntést hozott, a most tervezett lépések nem fognak változni a következő hetek vitái során és a cafetéria éves kerete sem fog csökkenni, csak annak juttatási módja változik.

A hatéves bérmegállapodás keretében történő járulékcsökkentéssel kapcsolatban Gulyás közölte: a kormány igyekszik tartani magát a vállalásokhoz, ezért csökken az adó mértéke jövőre 19,5 százalékról 17,5 százalékra. (Igaz ennek vannak feltételei, a hatéves bérmegállapodásban ugyanis ezt a csökkentést a reálkeresetek függvényében állapítják majd meg és ha a feltételek teljesülnek, akkor jövő év július 1-től jöhet a további 2 százalékpontos csökkentés - a szerk.)

A miniszter az MTI szerint továbbá azt is hozzátette, hogy a gazdasági növekedés függvényében további adócsökkentések lehetnek a következő években, és a reményeik szerint négy év múlva a szociális hozzájárulási adó mértéke 11,5 százalék lehet.

V4+Ausztria

A Kormányinfónk az is kiederült, hogy a V4-ek Ausztria részvételével tartandó uniós csúcstalálkozón elsősorban az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a migrációról lesz szó. A miniszter szerint a kormány szeretné, ha ezen a területen közös V4-es álláspont alakulna ki.

Betartották az ígéretüket

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország szuverenitását és biztonságának garantálását szolgálja az Országgyűlés által szerdán elfogadott hetedik alaptörvény-módosítás és a "Stop Soros" törvénycsomag. Gulyás Gergely szerint az elfogadott jogszabályok kizárják, hogy Magyarország bevándorlóország legyen. Az alkotmánymódosítás kimondja az idegen népesség Magyarországra telepítésének tilalmát és az első biztonságos ország elvét.

Utóbbiról azt mondta, ha ezt a genfi konvencióból következő elvet valamennyi uniós tagállam alkalmazta volna, európai vitákat lehetett volna elkerülni. Gulyás szerint a "Stop Sorossal" lehetővé válik, hogy a törvénytelen bevándorlás szervezését az eddigieknél is hatékonyabban akadályozzák meg. A két törvény elfogadásával a Fidesz-KDNP választási ígéretét tartotta be - hangsúlyozta az MTI szerint.

Mi lesz az Orbán-Merkel találkozóval?

Az Index szerint Gulyás nem kommentálta azt a magyar sajtóban megjelent hírt, hogy Angela Merkel meghívta volna Orbán Viktort. Ezt azzal indokolta, hogy a német kormány még hivatalosan ezt nem közölte. Gulyás azt sem erősítette meg, hogy Merkel még az uniós csúcs előtt szeretne találkozni a magyar miniszterelnökkel.

Jön az ötmilliós miniszteri fizetés?

A miniszteri fizetések megemelésének lehetősége kapcsán Gulyás azt hangsúlyozta, hogy az új terv csak lehetőséget ad arra a kormányfőnek, hogy a miniszterek fizetése legfeljebb addig emelkedjen, mint amennyi a felügyeletük alá tartozó intézmények vezetőinek felső korlátja. Példaként a Portfolio.hu tudósítása szerint az állami vagyon felügyeletéért felelős Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos fizetését említette, szerinte őt érintheti leginkább ez a javaslat, hiszen az alá tartozó állami cégek (pl. Magyar Posta) vezetőinek fizetése már eddig is jelentősen magasabb volt a miniszter havi fizetésénél (havi bruttó 1,3 millió forint).

Más miniszterek felügyelete alatt jellemzően nincsenek ilyen versenypiaci környezetre valló fizetések és ezért van benne az új tervben az is, hogy minden esetben Orbán Viktor egyéni mérlegelésétől függ a miniszteri fizetések meghatározása. A kormányfő fizetése nem fog emelkedni, ezért előfordulhat, hogy egyik-másik miniszter fizetése meghaladja majd a kormányfőét - jegyezte meg Gulyás.

Mikor költözik Orbán?

Újságírói kérdésre Gulyás elmondta: az a cél, hogy január elsejétől a Miniszterelnökség a Budai várba, a Karmelita kolostor területére tudjon költözni.

Képünk forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán