A Debrecenbe teherszállító gépen érkezett rakományt négy lengyel kamionra rakodták át, ám ahogy a repülőtér területét elhagyták, a NAV nyomozói és járőrei feltartóztatták a konvojt. A járművekből összesen csaknem 23 millió szál, az Egyesült Arab Emírségekben gyártott adózatlan cigaretta került elő. Az autóalkatrészek közé rejtett csempészáru behozatalával mintegy 3,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek - közölte a NAV.

A bűnszervezet négy, eddig azonosított tagja közül hárman külföldiek, a negyedik elkövető magyar állampolgár. A magyar férfit éppen külföldi utazása előtt, egy debreceni szálloda recepcióján fogták el a NAV nyomozói.

A magyar elkövető otthonában tartott kutatáson iratokat, elektronikus adatokat, továbbá az okozott kár megtérülésére hét nagy értékű luxusautót, több mint 300 millió forint értékű devizát és 49 karórát foglaltak le.

Az Europol és az Eurojust bevonásával – nemzetközi bűnügyi együttműködésben – Ausztriában, Lengyelországban és Csehországban zajlottak kutatások.

Húsz évet is kaphatnak az elkövetők

A magyar állampolgárságú elkövetőt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását. A három külföldi személy ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A NAV bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak - írja a NAV.