A Kormányhivatalok földhivatali osztályai eddig személyesen fogadták az ügyfeleket - elsősorban az ingatlan tranzakciókat lebonyolító ügyvédeket -, akik a földhivatalok pénztáraiban fizették be az eljárási díjakat, és ezt követően az ügyintézőknél személyesen adták be az okiratokat, kérve az adásvételi szerződések és a legfontosabb okiratok érkeztetését.

Ebben a kialakult gyakorlatban hozott változást a Covid-19 járvány.  Azzal, hogy a járvány a második fázisba lépett, úgy a földhivatalok döntöttek, hogy a dolgozóik és az ügyfelek védelme érdekében inkább változtatnak a kialakult gyakorlaton és péntek reggeltől a budapesti földhivatalokba érkezőket már az a tájékoztatás fogadta, hogy "a személyes kontaktus nem lehetséges", és hogy a kérelmeket a kihelyezett ládákban, illetve postai úton fogadják az ügyintézők. Emellett azt is kiemelték, hogy az érdemi ügyintézés, a kérelmek elbírálása továbbra is folyamatos.

Az ügymenet megváltozásával kapcsolatban Babus Gábor, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csoportjának ügyvédje a következőkre hívta fel a figyelmet:

 

  • Tekintettel arra, hogy a kérelmeket nem ügyintézők veszik át, hanem a földhivatalok előtt elhelyezett és egy földhivatali ügyintéző által őrzött ládákba kerülnek, a szakember azt javasolja, hogy a kérelmeket mindenki tegye borítékba, így a kérelemhez mellékelt okiratok ne keveredhessenek el a ládában és biztosan az érintett ügyintézőhöz jussanak.
  • Érdemes továbbá a kérelem iktatásáról és az azt igazoló széljegyről a következő napon az érintett ingatlan tulajdoni lapjának lekérésével meggyőződni.

 

Mi lesz a jelzálogkölcsönökhöz szükséges okirattal?

A gyakorlatban az egyik legfontosabb változás az azonnali érkeztetés elmaradása lesz. A személyes ügyintézésnek fontos része volt az adásvételi szerződések és más érdemi okiratok érkeztetése, azaz, a földhivatal az átvett eredeti példányok mellett egy további eredeti példányt "érkeztetett", jelezve, hogy a megegyező tartalmú okiratokat átvette.

Ennek jelentősége Babus Gábor szeirnt leginkább a jelzálogkölcsönnel fedezett ingatlanvásárlások esetén van. A kölcsönt folyósító bankok ugyanis általános feltételként írták elő az adósok (az adásvételi szerződésben vevők) számára, hogy a földhivatalok által érkeztetett eredeti adásvételi szerződést mutassák be a hitelbírálatot megelőzően.

Babus Gábor szerint viszont ha a kérelemhez plusz adásvételi szerződést (vagy más okiratot) mellékelünk, illetve egy előre megcímzett borítékot is elhelyezünk a ládában, a földhivatali ügyintéző érteni fogja a kérést, és postán küldeni fogja az érkeztetett példányokat. Fontos megemlíteni azonban, hogy a földhivatalok az okiratokból legfeljebb 1 példányt érkeztetnek, nem érdemes ezért a szükséges példányszám plusz 1-nél több okiratot elhelyezni a ládában - teszi hozzá a szakember.

Szolgáltatási díjak befizetése

A szolgáltatási díjak befizetésére tipikusan a földhivatalok pénztáraiban kerül sor. A földhivatalok azonban már korábban megteremtették a lehetőségét az átutalással történő befizetésnek. Átutalással történő befizetésnél fontos, hogy a megjegyzés rovatban a földhivatal által előírtakat (különösen a helyrajzi számot) feltüntessük, továbbá az is fontos, hogy az átutalásról kapott igazolást a kérelemhez mellékeljük - hívja fel a figyelmet Babus Gábor.

A személyes ügyfélfogadás felfüggesztése miatt Csider Magdolna, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai Ügyvédi Iroda ingatlanjogi csoportvezetője szerint nem fog lassulni az ügyintézés. A szakember viszont úgy véli, hogy a postai úton történő kapcsolattartás mellett hasznos lenne, ha a kérelmezők feltüntethetnék e-mail címüket a beadványokon, és a földhivatalok automatikus tájékoztatást küldenének elektronikus úton a kérelmek státuszáról, feldolgozottságáról - ahogy az jelenleg ingatlanfigyelés esetén működik.