Évről évre egyre többen vannak azok, akiknek hiányzik a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsga: csak tavaly 11 708-an voltak azok, akik a bizonyítvány hiányában nem jutottak hozzá az oklevélhez - közölte a napilap érdeklődésére az Oktatási Hivatal. Ugyanez a szám 2015-ben "csak" 9354 volt, egy évvel korábban 8500.

Míg a korábbi években a "bent ragadt diplomások" éltek és élhettek a Diplomamentő program lehetőségével, most ez már nincs meg - mondta a lapnak Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke. Véleménye szerint hasznos lenne, ha utóbbit a kormány újból elindítaná, hiszen addig, amíg a közoktatásból nem megfelelő nyelvtudással lépnek ki a végzősök, az egyetem végén tízezrek találhatják magukat abban a helyzetben, hogy nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában nem kapják meg a diplomájukat.

Bár 2020-tól csak az mehet a felsőoktatásba, aki legalább egy középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, a szakember szerint ezt a rendelkezést fel fogják függeszteni. Ezt azzal indokolta, hogy az egyetemeknek gazdasági okok miatt is szükségük van arra a nem elhanyagolható hallgatótömegre, amely nem hozza a bemeneti követelményt. A  szülők és a gyerekek is jogosan "lázadnak" majd.

A múlt heti bejelentés szerint mintegy hatezer diploma megszerzését segítették az államilag finanszírozott nyelvi képzések, amelyeken összesen 10 243-an vettek részt, és 9822-en eredményesen el is végezték. Azzal összefüggésben, hogy várható-e a jövőben a program folytatása, a lap érdeklődésére az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. azt közölte: jelenleg a program kiértékelése zajlik, és annak lezárását követően tudnak információt adni az esetleges folytatásról.

A felsőoktatási államtitkárság egy rendeletmódosítással 2018 szeptember 1-ig adott haladékot azok számára, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát. A döntés 2015-ben született, akkor 2016 szeptember 1-ig volt lehetőség arra, hogy az abszolutóriumot megszerezzék az érintettek, és az elmúlt két évben ez 6400 hallgatónak sikerült is. Jelenleg több mint 20 ezren vannak azok, akiknek az abszolutóriumuk már megvan, ám a záróvizsgát nem sikerült abszolválniuk.

(Képünk illusztráció.)