A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH által közölt reggeli adatokat értékelve hangsúlyozta: a kormányváltás óta nem látott mértékűre gyorsult a foglalkoztatottak számának két éve tartó emelkedése. Az NGM úgy véli, a nemrégiben meghirdetett Munkahelyteremtő Akcióterv biztosítja, hogy a magyar gazdaság képes legyen fenntartani azokat a pozitív munkaerő-piaci tendenciákat, amelyek a kedvezőtlen külpiaci környezet negatív hatásai ellenére a kormányváltás óta folyamatosan érvényesülnek. Ráadásul az intézkedés sorozat éppen azokat a korcsoportokat érinti, ahol a legnagyobb problémák vannak a foglalkoztatás terén - fűzi hozzá a tárca.

A vártnál lényegesen nagyobb mértékű a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékra történt csökkenése - véli Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője. A szakértő emlékeztet arra, hogy április-júniusban 10,9, az előző év azonos időszakában pedig 10,8 százalék volt az állástalanok aránya.

A foglalkoztatottak számának emelkedése főként a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető a szakértő szerint. Ilyen erőteljes munkahelybővülés 2003-ban volt utoljára, amit akkor döntően a közszféra létszámnövekedése okozott, így most a foglalkoztatás elérte a válság előtti szintet - hangsúlyozta Suppan Gergely.

Az aktívak száma egy év alatt több mint 71 ezerrel bővült, ami kedvező folyamatokat tükröz. Az aktívak számának növekedését a szigorúbb nyugdíjba vonulási feltételek és a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata okozhatja, így a közeljövőbben tovább nőhet az aktívak száma. Szezonális hatásoknak köszönhetően a következő hónapokban tovább emelkedhet a foglalkoztatás, míg a szigorúbb feltételek miatt ennél kisebb mértékben csökkenhet a munkanélküliség - vélekedik a TakarékBank elemzője. Suppan Gergely szerint az őszi hónapokban 10,3 százalékig csökkenhet a munkanélküliségi ráta, majd az év végére újra elérheti a 11,4 százalékot, míg az éves átlagos munkanélküliség - valamivel magasabb foglalkoztatás mellett - a tavalyinál kissé alacsonyabb, 10,9 százalékos lehet.

Szezonalitás és közfoglalkoztatás

Németh Dávid, az ING elemzője is pozitív meglepetésnek nevezte a munkanélküliségi ráta csökkenését, hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ez a mérséklődés némi szezonális hatásnak, és a közfoglalkoztatásnak köszönhető.

Ugyancsak kedvező folyamatokat tükröz a szakértő szerint, hogy az aktivitási ráta egy év alatt egy százalékponttal nőtt. A kilátásokról Németh Dávid úgy vélekedett, hogy a mostani kedvező adatok ellenére idén érdemben nem csökken a munkanélküliségi ráta tavalyhoz képest, év végére 11 százalék közelébe emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban pedig 11,1-11,2 százalék körül alakulhat.