A 77 éves nőt kora délután hívta fel egy férfi, aki közölte, egyik rokona balesetet okozott. A csaló azt mondta, a nő unokaöccséről van szó, majd átadta a készüléket az unokaöccsként bemutatkozó társának. Az ál-rokon sírva felvázolta reménytelen helyzetét: balesetet okozott, ő is megsérült, kitört két foga, megrepedtek a hangszálai, lehet, hogy a hangját is elveszíti – írja a police.hu.

Miután kellő aggodalmat és együttérzést váltottak ki az asszonyból, a másik férfi elmondta a „peren kívüli megegyezés” feltételét, fizetnie kell 1,2 millió forintot, vagy a rokon börtönbe kerül.

A nő megijedt, és felajánlotta félretett megtakarítását. Megkapta az instrukciókat, hol, kinek kell átutalnia, taxival menjen, és nem beszélhet senkivel.

Az idős elautózott a célállomásra és elutalta spórolt pénzét „Thomas Tadeus Zaton” számára az Egyesült Királyságba.

A hívó a hazafelé úton is folyamatosan vonalban volt és vissza-visszakérdezve érdeklődött, betartotta-e a szabályokat, megjött-e a taxi, úton van-e. Az asszonynak egy idő után gyanússá vált, ám kérdésére, hogy ez átverés-e, felháborodottan jött a válasz: „Hogy képzeli?”.

A vonalat csak akkor bontotta a férfi, amikor az asszony hazaért. A gyanakvás azonban nem múlt el, ezért a nő felhívta unokaöccsét, aki megnyugtatta, semmi baja, vidéki barátainál időzik. Eztán hívta a 112-t és feljelentést tett.

A 77 éves asszony visszakaphatta megtakarítását, ahová a rendőrök is elkísérték, és rávették, tartsa azt biztonságos helyen, leginkább egy bankban. Az ideiglenes testőröknek is beillő nyomozók hálából ölelést és puszit kaptak a rendőrség beszámolója szerint.

A rendőrök ismeretlen tettesek azonosításával, felkutatásával és elfogásával folytatják a munkát, a nyomozás csalás bűntettének gyanúja miatt folyik.