Sokkal drágább lett az egyik legfontosabb magyar exportcikk, a fagyasztott csemegekukorica - áll a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefoglalójában.

A magyar fagyasztott csemegekukorica, a Jubilee típus ára két héttel ezelőtt 0,85 euró volt kilogrammonként, ez 30 százalékos drágulást jelent az egy évvel korábbi 0,65 euróhoz képest és könnyen lehet, hogy további áremelkedéssel 1 euróig is elmehet az árfolyam.

Tragikus járvány

Az áremelkedés hátterében a tavalyi európai lisztáriajárvány áll, ez ugyanis megemelte a keresletet a prémium minőségű termékek iránt. Tavaly nyáron az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság számolt be róla, hogy megtalálták egy 2015 óta zajló, öt országot érintő ételmérgezés forrását. A listeria monocytogenes baktérium által okozott fertőzés 2015 és 2018 júniusa között 47 embert betegített meg, közülük kilencen bele is haltak a fertőzésbe. Ez követően tömegesen hívták vissza a termékeket az európai boltokból. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) is így tett.

A kukoricakereslet azonban továbbra is jelentős, ezért lassan kimerülnek a készletek. Az kamarai összefoglaló szerint néhány kereskedő terméklistáján a magyar csemegekukorica már elfogyottként szerepel és az ország egyes feldolgozói már elismerik, hogy fogyóban a készletek.

Kevesebb lett

A kukoricahiányhoz hozzájárul, hogy tavaly a tervezettnél kevesebb lett a termésmenyiség az augusztusi kedvezőtlen időjárás miatt. A KSH-adatok szerint a magyar csemegekukorica-gyártási mennyisége 503 ezer tonna volt, ez 2,8 százalékkal marad el a 2017-es szinttől.

Ez azért is fontos, mert Magyarország a fagyasztott csemegekukorica második legnagyobb exportőre a világon. A 2018-ban pedig a forgalom 3,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2017-ben.