A csengeri M. Máriának tíz év szabadságvesztést és tíz év közügyektől eltiltást ajánlott fel a Mátészalkai Járásbíróság arra az esetre, ha a nő elismeri a bűnösségét a különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalási ügyében, valamint ha lemond a tárgyaláshoz való jogáról - írta a mai tárgyalásról a Blikk.

A csengeri nő a házi őrizete alatt is pénzt csalt ki ismerőseitől, így most a nyíregyházi börtönben ül. A mai távmeghallgatással tartott bírósági tárgyaláson nem ismerte el a bűnösségét és kérte a tárgyalás megtartását.

A korábban szerény körülmények között élő, háztartásbeli nő többeket - köztük vállalkozókat, cégeket és Kósa Lajost, aki később csalónak nevezte M. Máriát -  egy 1300 milliárd forintos németországi hagyatékkal hitegette, és arra hivatkozva, hogy költséges az örökségéhez hozzájutnia, kölcsönöket kért. A vád szerint legalább húsz embertől csalt ki több mint 770 millió forintot - hangzott el az RTL Híradóban.

A nőt 2018 tavaszán hozták haza Svájcból, ellene nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. Kósa Lajos kedden nem kommentálta a tárgyalás hírét. A csengeri nő a tárgyaláson is azt állította, hogy a pénz létezik. A hatóságok szerint a nő igazi apja Debrecenben hunyt el, és nem hagyott rá milliárdokat - M. Mária szerint viszont ő nem az igazi apja volt, ezért DNS-vizsgálatot kért. A tárgyalás márciusban folytatódik - számolt be a tárgyalásról a híradó.