Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A B.Z. című lap honlapja szombaton azt írta, Dárdai a fennmaradó hat Európa-bajnoki selejtezőre vállalta el a feladatot, s a Hertha 300 ezer euróval (mintegy 96 millió forint) gazdagodik majd.

Az északírektől elszenvedett hazai vereség után szeptemberben menesztett Pintér Attila helyére ideiglenesen kinevezett Dárdai Pált eredetileg három Európa-bajnoki selejtező és egy barátságos mérkőzés erejére engedte el a Hertha. A válogatott a három tétmeccsen hét pontot szerzett, a románok elleni, bukaresti 1-1 után idegenben a Feröer-szigeteket, hazai környezetben pedig a finneket verte 1-0-ra. Az oroszok elleni budapesti barátságos találkozón 2-1-es vereséget szenvedett a csapat.

Az MLSZ december 9-én jelentette be, hogy sikerült megállapodnia a Herthával, így Dárdai a kvalifikációs sorozat végéig szövetségi kapitány maradhat, miközben megtarthatja berlini állását is.