A felszólításban azt közölték a rendőrökkel: az illegális migráció miatt Csongrád és Baranya megyébe történt átrendelésükkor, szeptemberben és októberben több túlszolgálatot számoltak el nekik, mint amennyit teljesítettek. Ezért követelik, hogy a levél kézhezvételétől számított 8 naptári napon belül fizessék vissza a különbözetet.

A lap birtokába került egyik felszólító levélben arra hivatkoznak, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti főigazgatójának október 20-i állásfoglalása alapján "a csapatszolgálati századok átrendelése során a pihenőben töltött időszak készenlétnek minősül. Amennyiben ezen időtartam alatt tényleges szolgálatteljesítésre nem került sor, úgy sem rendes szolgálat, sem túlszolgálat nem számolható el."

A lap szerint ez azért kulcsfontosságú, mert a készenléti szolgálatért csupán bruttó 90 forintos órabér jár, míg a túlszolgálatért normál munkadíjat, óránként bruttó két-háromezer forintot kell fizetni.

Még felülbírálhatják

Szima Judit, a Tettrekész rendőrségi szakszervezet főtitkára egyelőre körülbelül negyven kollégáról tud, akiktől 200-260 ezer forint közötti összeget vennének vissza, de az érintettek száma várhatóan emelkedni fog. Tudomásuk szerint egyelőre a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitánysághoz tartozó kapitányságok rendőrei kaptak ilyen felszólítóleveleket, például a kisbériek.

Az ORFK kommunikációs szolgálata szerint az illegális bevándorlással összefüggésben elrendelt túlszolgálatok elszámolásának ellenőrzése most is tart, így jelenleg nem tudják megmondani, hány rendőrnek és összesen mennyi túlóradíjat kell visszafizetnie. Megjegyezték: a rendőrség a szolgálati törvényt és annak végrehajtási rendeleteit betartva jár el, és amennyiben a hivatásos állomány tagja készenlétben volt, úgy azt készenlétként fogják elszámolni.

Papp Károly országos rendőrfőkapitány augusztusban jelentette be, hogy hat határvadász egységben összesen 2016 rendőrt küldenek a szerb határ védelmének megerősítésére, köztük 876 rendőr-szakközépiskolai tanulmányait még be nem fejezett próbaidős fiatalt. Azt megelőzően ezer helyi rendőr és háromszáz készenlétis szolgált ott - olvasható a lapban.