A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) tulajdonában lévő PROVOSZ Kht. és a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Nagy Sándor által vezetett területfejlesztési államtitkársága megállapodást kötött a magyarországi beszállítói és kereskedelemfejlesztési program elindításáról, amely megerősítené a programban résztvevő kkv-k együttműködését a magyar és nemzetközi kereskedelmi hálózatokkal. A tervek szerint beszerzési társulások szervezése révén segítenék elő a közös beszerzéseket, a határ menti területeken pedig kereskedelmi központok, logisztikai bázisok építését támogatnák. Ennek érdekében négy nagy kereskedelmi lánc - a Metro, a CBA, az Auchan és a Plus -, a Bábolna Rt. és a kormányzat működik együtt. A programról további részleteket 6 héten belül hoznak nyilvánosságra a felek. A VOSZ egyébként a gazdasági tárca által a mikro- és kisvállalkozások támogatására elindított faktoring-programhoz hasonló összeállítását tervezi - jelentette ki a szervezet elnöke, Demján Sándor.