Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ahogy arról a Napi.hu korábban részletesen beszámolt, két magyar hatóság szoftverbeszerzését is aggályosnak találták a Microsoft revizorai, amikor elkezdték átvilágítani a LAR-partnereik állami beszerzéseikkel kötött szerződéseket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság tenderénél is arra gyanakodtak, hogy azokat óriási árréssel értékesítették és a megvett szoftverek nagy részét nem is aktiválták.

Értesüléseink szerint a nyomozásba már az amerikai hatóságokat, az FBI-t és az Értékpapír- és Tőzsdebizottságot (SEC) is bevonták.

A Népszava pénteki számában pedig arról ír, hogy a botrány sokkal súlyosabb: a teljes magyar államigazgatásra kiterjedően vizsgálják a kormányzati szoftverbeszerzések ügyét. A lap ezt a birtokába került belső vállalati utasításra hivatkozva állítja, melyben azt kérik a dolgozóktól, hogy őrizzék meg a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a NAV, a Magyar Posta Zrt, az ORFK, a Magyar Államkincstár, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és szervezetfejlesztési Intézet, a húsz kormányhivatal, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt., az Oktatási Hivatal, két magáncég (az Euro Atlantic Solution és az Insomnia), bármely további tanácsadó, lobbista és alvállalkozó, illetve a Microsoftnak a közszférába eladott szoftverlicencei kapcsán keletkeztek.

A nyomozás kiterjedtségét mutatja, hogy nemcsak a szerződéseket kell megőrizni, hanem a kézzel írt feljegyzéseket, valamint a törölt e-maileket is.

Microsoft-botrány: a rendőrség beszerzése is aggályos volt

Nemcsak a NAV, de az ORFK szoftverbeszerzését is gyanúsnak találták a Microsoft revizorai, amikor a magyarországi leány szerződéseit átvilágították. A vizsgálatba az amerikai Igazságügyi Minisztériumot, az FBI-t és az Értékpapír- és Tőzsdebizottságot (SEC) is bevonták. A magyar képviselet dolgozói közül állítólag többet kihallgattak, volt, akit az Egyesült Államokban.

Azt, hogy a cég és a hatóságok komolyan veszik a vizsgálatot, eddig is lehetett tudni: több volt dolgozó a Napi.hu-nak korábban arról beszélt, hogy volt, akit a redmondi központba egy konferenciára hívtak, de valójában kikérdezték a korrupciós ügyekről. Valamint a hazai ellenőrzésen adathordozókat is elvittek a revizorok. Egyes hírek szerint a Microsoft akár 1 milliárd dolláros büntetést is kaphat az amerikai felügyelettől, valamint az Európai Unió csalás elleni hivatala is vizsgálódhat, mert a közigazgatás korszerűsítési (Köfop) programra brüsszeli forrásokat is felhasználtak. Az egész összköltsége 1,42 milliárd euró, nagyjából 450 milliárd forint volt.

A 2014-es választások után az uniós támogatásból lebonyolított állami informatikai fejlesztéseknél (informális) kulcsszereplővé vált Tiborcz István és testvére, Tiborcz Péter, akiknek "ráhatásuk" lehetett arra, hogy melyik szállító cég felé lejtsen a pálya a beszerzéseknél. Tiborcz Péter a NAV-nál lefolytatott tenderre másként is beleszólhatott a lap szerint: ő volt a szervezet informatikai vezetője.

Microsoft-botrány: Az adóhatóságnál robbanhatott a bomba

Az adóhatóság egyik milliárdos szoftverbeszerzését találhatta annyira gyanúsnak a Microsoft amerikai anyacége, hogy szerződést bontott több magyarországi partnerével is. A szerződést nem sokkal a kitiltási botrány kirobbanása előtt kötötték, emiatt kezdődhetett vizsgálat, amelybe pletykák szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) segítségét is kérték.

A Népszava szerint a testvérpár a HCS Experts nevű, a Microsoft-viszonteladóknak beszámlázó cégén keresztül húzhatott hasznot az állami cégek és intézmények irányított és túlárazott szoftverlicenc-beszerzéseiből.

Az üggyel nemcsak a hazai sajtó foglalkozott: a Politico a múlt héten azt írta, hogy a magyar kormányfő környezetében súlyos következményei lehetnek az irányított és túlárazott beszerzéseknek. Börtönbüntetést sem tartanak kizártnak.

A fotó forrása: Napi.hu és Shutterstock.