Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Orbán Viktor kormányfő pénteki rádiónyilatkozata után tegnap a Parlamentben is a bankok oldalára dobta a labdát a devizahiteles kérdés megoldásában. Míg pénteken arról beszélt, hogy a bankoknak erkölcsi kötelessége a devizahitelesek megsegítése, tegnap ennek alapját is megfogalmazta − ezek a mondatok ugyanakkor messze nem olyan kemények és nélkülözik például a hibás termék megfogalmazást. A miniszterelnök szerint a szerződések megkötésekor a bankok visszaéltek helyzetükkel, az emberek jóhiszeműségével, mert úgy terjesztették el a devizakölcsönöket, hogy közben ismerték a lehetséges kockázatokat és pontosan tudták, mi lesz, ha elszabadulnak az árfolyamok, hiszen az összes árfolyamkockázatot jó előre áthárították az ügyfelekre.

E tekintetben persze érdekes, hogy Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a múlt héten épp a politika felelősségére hívta fel a figyelmet, amikor arról beszélt, hogy a bankok a termék kidolgozásakor és piacra vezetésekor joggal bízhattak a kockázatok döntő részét elimináló eurókonvergenciában − s persze a gazdasági válság és a hazai makrogazdasági problémák miatti forintgyengülésért sem a hazai bankokat kell elővenni.

Kár a gőzért?

Tegnap ugyanakkor közelebb kerülhettünk a kormányzat által várt megoldásokhoz, amelyek − ha hinni lehet a Rogán Antal frakcióvezető által elmondottaknak − azon túl, hogy igen komoly, már-már vállalhatatlan terhet raknának a bankok nyakába, a politikai célt nem érik el, mivel a megoldástól nem várható, hogy a devizahitelesek maradéktalanul elégedettek legyenek.

A frakcióvezető által előterjesztett megoldás például egyszer és mindenkorra leszámol az adósok azon reményével, hogy a hiteleket folyósítási árfolyamon forintosítanák, mint ahogy − mint már említettük − nincs törvényi megkérdőjelezése a hitelnyújtásnak, azaz a hiteleket továbbra is fizetni kell. Miután elvárás az is, hogy a devizahitel-adósok nem járhatnak jobban, mint a forinthitelt igényelt ügyfelek, a törlesztőrészleteknek olyan szintre kell csökkenniük, mint ha az adós forinthitelt vett volna fel. Ez Rogán szerint akár 17−20 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést is jelenthet, ami azért érdekes, mert jelenleg az árfolyamgátba belépett ügyfelek 20−25 százalékkal alacsonyabb törlesztőrészletet fizetnek.

Rogán bekavart

A banki terheket egyértelműen növeli, hogy a korábbi elképzelésekhez képest nem csupán a lakáscélú devizaalapú jelzáloghitelekre, hanem a nem spekulációs céllal, sokadik hitelként felvett szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghitelekre is vonatkozna a javaslat, s nem kizárt a további bővítés. Megkavarta ugyanakkor a vizet Rogán Antal akkor, amikor arról beszélt, hogy az árfolyamkockázatból fakadó veszteségek nagyobbik részét a bankoknak kell viselniük, ám hozzátette, nem zárható ki, hogy az állam is költ valamennyit az új programra. Ami furcsa, hogy példaként az árfolyamgátat hozta fel, ahol a terhek 1/3−1/3 arányban oszlanak meg a hitelfelvevő, a bankok és a kormány között.

Rogán Antal nem beszélt a teljes hitel forintosításáról, ami előtérbe hozhatja az elsőként a lapunk által javasolt és utána az MNB véleményével megtámogatott javaslatot, amely azonnali komoly terhek helyett a futamidő egészére porlasztja szét a terheket, úgy, hogy közben teljesíti a fő célt, az ügyfelek mentesítését az árfolyamkockázat alól.

Nem a bankok felelősek a forintárfolyamért

A miniszterelnök nyilatkozatára válaszul a Magyar Bankszövetség közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy sem a magyarországi hitelkamatokban közvetlenül érvényesülő forintárfolyam-gyengülésért, sem az országkockázat alakulásáért nem felelős. A bankok érdekeltek abban, hogy a lakossági deviza-jelzáloghitelek adósainak terhei csökkenjenek és eleget tudjanak tenni törlesztési kötelességüknek, azonban a bankok nem kínálhatnak fel olyan megoldásokat, amelyek a betétesek kárára kompenzálná a háztartások kieső jövedelmeit. A bankok augusztus 27-én a nemzetgazdasági miniszter kérésére és instrukcióinak megfelelően állították össze javaslatcsomagjukat, és továbbra is készek újabb javaslatokat kidolgozni, amennyiben a kormány is egyértelműen fogalmazza meg elvárásait.