A közlemény szerint a miniszter és a bankszövetség elnöke az első találkozón sikeresen tisztázta "a lakáscélú devizahiteles problémák" rendezésének alapelveit. Ismertették azokat a javaslatokat, "amelyek mentén a csaknem 570 ezer deviza jelzáloghitel-szerződés kezelése elképzelhető" - közölte az NGM.

A megbeszélésen rögzítették, hogy az elmúlt években hozott intézkedések - az árfolyamgát bevezetése, a végtörlesztés, a kedvezményes forintosítás, a nemzetközi eszközkezelő létrehozása, az ügyfélsegítő programok beindítása - több százezer ügyfél számára jelentett pozitív változást, de minden ügyfélre kiterjedő, teljes körű eredményt nem hozott - áll a közleményben.

Mindkét fél hangsúlyozta, hogy a megbeszéléseket reális határidőn belül célszerű lezárni, mivel az indokolatlan bizonytalanság kihathat nemcsak a pénzügyi rendszer működésére, hanem a gazdaság más folyamataira is - közölte az NGM.

A találkozó végén megállapodtak abban, hogy a lehetséges megoldási javaslatok kidolgozása érdekében folyamatosan egyeztetnek az elkövetkezendő hetekben is - zárul a tárca közleménye.