Összesen a bruttó kibocsátás 6389 milliárd forint lehet, míg a nettó kibocsátás 1008 milliárd forintra rúghat a tervek szerint - írja a Portfolio. Az államháztartás központi alrendszerének hiánya a tervek szerint 762 milliárd forint lesz 2016-ban, ez pénzforgalmi hiányban a GDP 2,2 százalékát jelentheti - hangzott el az ÁKK szerdai sajtótájékoztatóján, melyen a jövő évi finanszírozási tervet mutatták be.

A törlesztések és visszafizetések összege várhatóan 5380 milliárd forint lesz jövőre, ezen belül a lakossági állampapírok 2252 milliárd forintnyi lejárata a legnagyobb tétel. Forintban összesen 3864 milliárd forintot, devizában pedig 1517 milliárdot kell összesen visszafizetnie az államnak 2016-ban.A finanszírozási terv jövőre is számol 270 milliárd forintnyi olyan kötvény visszavásárlásával, melyek eredetileg 2017-ben vagy később járnának le.

Az összesen 4,8 milliárd eurónyi devizatörlesztés az Európai Bizottságnak fizetendő 1,5 milliárd eurós utolsó részletből, az 1,7 milliárd eurónyi piaci devizakötvényből, illetve a 1,5 milliárd eurónyi belföldi devizakötvényből (nagyrészt PEMÁK) tevődik össze.

A jövő évi teljes bruttó kibocsátás 6389 milliárd forint lehet, ennek 91 százaléka forintból, 9 százaléka pedig devizából történhet. A teljes 1,75 milliárd eurós devizaszükségletből egymilliárd eurót bocsáthat ki nemzetközi devizakötvényben az ÁKK, a fennmaradó rész pedig a letelepedési kötvényből és a PEMÁK-ból folyhat be.

További részletek a Portfolión.

QP | Quality Placement