A múlt héten jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, hogy a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot: 2023. januárjától a diákhitel továbbra is 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető. A diákhitel 1 – vagyis a szabad felhasználású tanulmányi kölcsön – korábban 1,99 százalékos kamattal volt elérhető, ezt júliustól emelték 4,99 százalékra. A döntés a diákhitel 2-t felvett egyetemistákat, főiskolásokat nem érinti, hiszen ez a típusú hallgatói kölcsön eddig is kamatmentes volt számukra.

Ugyanakkor ha a kamatstopot nem hosszabbítják meg, akkor a kormány számításai szerint jövő júliustól több mint 10 százalékra kellene emelni a szabad felhasználású diákhitel kamatait. A Nagy Márton bejelentése nyomán benyújtott friss rendelettervezetből azonban kiderül, hogy 

csak 2023. június 30-ig érvényes a kamatstop a Diákhitel 1-re

– vette észre a hvg.hu

Persze érdemes hozzátenni, hogy jövőre dönthet a kormány arról, hogy fél évnél hosszabb időtartamra tolja ki, ez csak a jelenlegi tervezetet tükrözi. Eddig több mint 500 ezren vettek fel hitelt a tanulmányaikhoz, a kölcsön összege havonta egyébként 15 és 150 ezer forint között mozog, vagyis a felsőoktatásban tanulók félévente maximum 750 ezer forintot kaphatnak.