Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Júliusban másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású diákhitel-konstrukció (Diákhitel1) új igénylőinek száma az egy évvel korábbihoz képest. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 esetében pedig közel 20 százalékos volt a növekedés - írja az MTI a Diákhitel Központra hivatkozva.

A diákhitelek népszerűségében szerepe van annak, hogy a Diákhitel Központ 2019. július 1-től történelmi mélypontra 1,99 százalékra csökkentette a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum 70 ezer forintig igényelhető hallgatói hitelt.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerint azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek, mert ellentétben a hosszas banki procedúrákkal, a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, otthonról, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.
Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30 százalékos bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb, mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket.

Azok a diákok, akik 2019. szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.