Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján felidézte: pénteken Varju László, a DK alelnöke egy sajtótájékoztatón arra kérte a kormányt, hogy Matolcsy György jegybankelnök a hét elején elmondott szavai kapcsán tegye világossá, nem akar hozzányúlni az emberek bankban őrzött megtakarításaihoz.

Dobrev Klára azt mondta, a Fidesz a helyzet tisztázása helyett már a sajtótájékoztató meghirdetésére is fenyegetéssel reagált, amely szerint a kormánytöbbséggel el fogja venni Varju Lászlótól a parlamenti tisztségeit, büntetőeljárás fog indulni ellene, sőt még aznap feljelentést tett ellene a jegybank is.

Erre csak egyetlenegy dolgot lehet mondani: el a kezekkel Varju Lászlótól! Visszautasítunk minden kormányzati fenyegetést; sem az árnyékkormányt, sem a Demokratikus Koalíciót nem lehet megfélemlíteni

- fogalmazott Dobrev Klára.

Hozzátette, ebben a helyzetben nem fenyegetőzni kell, hanem tisztázni, hogy a kormány egyetért-e Matolcsy Györggyel, és hozzá akar-e nyúlni a lakossági megtakarításokhoz. Az árnyék-miniszterelnök hangsúlyozta, sokat fognak még beszélni erről az ügyről, ha a Fidesz magyarázat és tisztázás helyett továbbra is fenyegetőzik.

Mi történt?

Az ügy előzménye, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte Varju Lászlónak, a DK politikusának valamennyi országgyűlési tisztségétől való megfosztását, mert a DK képviselője - Kocsis állítása szerint - Varju rémhíreket terjeszt, ezáltal segédkezik a forint elleni támadáshoz. A fideszes politikus emellett kilátásba helyezte, hogy büntetőeljárást kezdeményez Varju László - és a kijelentésit közlő médiafelületek ellen. Azóta a Magyar Nemzeti Bank már feljelentést tett, a rendőrség nyomoz. 

Varju egy sajtóeseményen arról beszélt, a jegybankelnök szavai bizonyítják, hogy a kormány a magyar emberek félretett pénzéből kísérelheti meg feltölteni ismételten az államkasszát.