A KSH ugyan havonta közli az átlagbér összegét, ám az messze nem a valós helyzetet mutatja, hiszen néhány kiugró fizetés rögtön megdobja az átlagot, ami azonban a dolgozók többsége számára csak vágyálom marad - olvasható a lapban.

Az átlagbérnél valójában kevesebbet keres a dolgozók kétharmada - idézi a lap Kordás Lászlót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökét. A valós fizetési viszonyokhoz közelebb állna a bérek medián értéke, ami úgy jön ki, hogy a kereseteket sorba rendezik, a középen lévő medián összegnél pedig a dolgozók fele kevesebbet, másik fele többet keres. Ez kutatások szerint az átlagkeresethez képest 20 százalékkal alacsonyabb értéket mutat: a most nagyjából 310 ezer forint körüli átlagbérrel számolva tehát 250 ezer forint körüli összegre jön ki.

Ilyen adatokat azonban a KSH nem közöl, mint ahogyan a legkisebb béreken foglalkoztatottak számát sem. Kordás László emlékeztetett: egy 2014-es európai bizottsági ajánlás szerint az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeknek nemekre és bérkategóriákra lebontva kellene fizetési adatokat szolgáltatniuk, ám a kormány az ehhez szükséges cselekvési tervvel adós maradt.

Év elején a kormányközeli Magyar Idők arról írt: már kevesebben, csak mintegy 1,2 milliónyian dolgoznak minimálbérért vagy bérminimumért. Kordás László szerint azonban ennél jóval többen lehetnek, akik a legkisebb kötelező béreket vagy annál alig valamivel magasabb összegeket keresnek. Számuk az utóbbi időben valószínűleg csak tovább emelkedett, a legkisebb bérek kötelező megemelése miatt ugyanis egyre többen esnek bele ezekbe a fizetési kategóriákba. A közalkalmazotti bértábla fizetési fokozatainak 71 százalékát lefedi a minimálbér vagy a garantált bérminimum, ami azt jelenti, hogy a mintegy 800 ezer közalkalmazott kétharmada csak a legkisebb béreket keresi meg. A bértábla ügye egyébként a differenciálás hiánya miatt már az Alkotmánybíróság előtt van.

Kordás szerint bátran állítható, hogy a 4,4 millió foglalkoztatott fele, több mint 2 millió ember csak a kötelező legkisebb bérek összege körüli fizetést kap.