Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A testület 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a szerződést. A projekt összköltsége mintegy 139,5 milliárd forint. Az elfogadott előterjesztés szerint 3-as metróvonal rekonstrukciós munkálatai szinte egy időben, novemberben kezdődhetnek meg az északi, a Lehel tér és az Újpest-Központ állomás közötti, valamint a déli, a Kőbánya-Kispest és Nagyvárad tér közötti szakaszon.

A kivitelezést három fő építési ütemre lehet osztani. A három szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárások lefolytatása egy időben történik, így a középső szakaszon is megkezdhetők lesznek a felújítási munkák. Ezt segíti elő az, hogy a déli és északi szakasz építésének ideje alatt a középső szakaszon a metró csökkentett üzemidőben, hajnali fél öt és este nyolc óra között járna, így a hosszabb üzemszünet és a hétvégi vágányzárak idején ott is elvégezhetők egyes felújítási munkák. A déli és északi szakasz újbóli forgalomba helyezése után a középső szakaszt tervezik majd lezárni. A munkálatok idején az utasokat pótlóbuszokkal szállítják.

A kivitelezés optimális esetben novemberében kezdhető meg, a metróvonal forgalomba helyezésének határideje 2019. június vége, a korszerűsítési munkák kivitelezésének teljes befejezése 2019. szeptember 30. A dokumentum szerint alapkövetelmény a meglévő helyzet javítása, üzembiztos állapot kiépítése 80 kilométer/órás sebesség biztosítása mellett.

A biztosítóberendezés és az automata vonatvezető rendszer (AVR) funkcionálisan továbbra is kielégíti a forgalmi, technológiai igényeket, ezért alapvetően mechanikus elemek - autostop, váltóhajtómű - szükség szerinti cseréjére, valamint a sínáramkörök, a jelzők felújítására van szükség, ami további 20-25 évre biztosítja a megfelelő üzembiztonságú működést.

A projekt keretében az állomásokat és a felszíni épületeket is felújítják. Felvonókat telepítenek az Újpest-Központ, a Gyöngyösi utca, a Forgách utca, a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér, a Corvin negyed, a Nagyvárad tér, a Népliget és a Határ út állomáson. Új mozgólépcsőt építenek az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca, a Dózsa György út, a Lehel tér, a Nagyvárad tér valamint az Ecseri út állomásokon.

Csárdi Antal (LMP) kérdésére válaszolva Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, szándékukban áll az állomások akadálymentesítése, és ahol nem lesz lift, ott más megoldást próbálnak majd találni, akár mozgólépcső használatával.