Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A változás alapján ha az egyetem székhelye egy föderatív államban van, és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek.

Ezeket az előzetes megállapodásokat a föderatív állam kormányával a törvény hatályba lépését - a kihirdetését követő napot - követő fél éven belül meg kell kötni - írja az MTI.

A módosítás szerint feltétel lesz az is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön. Ez minden országra, míg az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd. Az itt folytatni kívánt képzésnek és oklevélnek államilag elismert felsőfokú fokozatot adó képzésnek kell minősülnie.

A feltételeket nem teljesítő intézmények már 2018. január 1-jétől nem vehetnek fel elsős hallgatókat.

A módosítás indoklása szerint Európai Unión kívüli külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működése akkor lehet optimális, ha arról a származási ország és Magyarország kormánya is tudomással bír, és mindkét kormány támogatását fejezi ki az adott intézmény és képzései új helyszínen történő működése kapcsán. A külföldi felsőoktatási intézmény a magyar jog szerinti oklevél kiállítására nem jogosult - áll az indoklásban.

Elképesztő tiltakozás

A kormány úgy döntött a változás mellett, hogy világszerte immár több tízezren tiltakoztak a CEU budapesti felszámolása ellen, míg mások már elkezdték csábítgatni az egyetemet.

A legutóbb például a az EP szociáldemokrata frakciója nyilatkozott az ügyben: "Teljességgel elfogadhatatlan a magyar kormány támadása a Közép-európai Egyetem (CEU) ellen, az intézmény ellehetetlenítését célzó törvénytervezettel Orbán Viktor miniszterelnök a média függetlenségét ért támadások után a véleményszabadság újabb fontos jelképét akarja elhallgattatni".

"Nem tudják"

A törvényalkotási bizottság előtt hétfőn Palkovics László oktatási államtitkár - Répássy Róbert fideszes alelnökkel együtt - azt hangsúlyozta, hogy a változtatás nem érinti a Közép-európai Egyetemet (KEE), az nem fog megszűnni, nem kerül ki a felsőoktatási törvény intézményeket felsoroló mellékletéből. Hozzátette: a sokak által emlegetett CEU, illetve KEE azonban kettős identitással bír, míg Magyarországon az utóbbi szerepel a törvényben, vesz fel és oktat hallgatókat, alkalmazza tanárait, addig a CEU az Egyesült Államokban van bejegyezve, miközben ott nem folytat semmilyen képzést. Szerinte az egyetem kettős identitását nem ismerik azok, akik a fennmaradásáért tüntetnek.

Balog Zoltán hétfői expozéjában kijelentette: a külföldi egyetemek ügyében javasolt törvénymódosítás Magyarország, a magyarok érdekeit szolgálja, az új szabályok betarthatóak, "jogokat biztosítanak, és nem előjogokat". Kifejtette: Magyarországnak érdeke, hogy minél több autonóm, nemzetközileg elismert, a magyar tudástőkét elősegítő felsőoktatási intézménye legyen, az viszont nem érdeke, hogy olyan nemzetközi befolyásolási kísérleteknek engedjen teret, amelyekkel törvényesen választott kormányt vagy elnököt akarnak ellehetetleníteni. Soros György szervezetei ilyen "álcivil ügynökszervezetek", és "elszántak vagyunk abban, hogy ezt a tevékenységet minden törvényes eszközzel megakadályozzuk" - mondta a tárcavezető.

A törvénymódosítást a kormány javaslatára kivételes eljárásban, egy nap alatt tárgyalta meg és fogadta el a parlament.