Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az árpa aratása már befejeződött, de a repce- és a búzatáblák fele körülbelül még lábon van. "A búza és a repce kint szenved, de a legjobban a gazdálkodók szenvednek, mert az eső beleverte a földbe a termést, beérett a búza és a repce, de a földeken a kombájnok alig bírnak dolgozni. Mihelyt egy picike eső esik, akkor úgy benedvesedik az egész, hogy nem tudjuk betakarítani" - mondta Vancsura József az InfoRádiónak.

A búza minőségében is érezhető lesz a sok csapadék, az ország ellátása azonban nincs veszélyben - tette hozzá a szakember.

Áremelés lesz

Pócsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára azt mondta, hogy aratás után várhatóan kis mértékben, vagyis néhány forinttal emelkedhet a liszt kilónkénti ára.

"Az új termés megjelenésével és már az új árak alakulásával egyre inkább indokoltabb az, hogy a lisztek árát ehhez az alapanyagárhoz igazítsák. Még zajlik az aratás, de azt látjuk, hogy az induló árak magasabbak 3000 forinttal, mint tavaly ilyenkor voltak" - nyilatkozta Pócsa Zsófia.

Az áremelkedés amiatt is bekövetkezhet, hogy a malomipari vállalatok rezsi- és bérköltsége is megnőtt az elmúlt években, ki kell például gazdálkodniuk a garantált bérminimum és a minimálbér emeléséhez szükséges többletet - mondta a főtitkár az InfoRádiónak.

A kép forrása: Pixabay.