A brit fémipari vállalat, a Liberty Steel Magyarországon alapított cégével kötött működési szerződést a Dunaferr felszámolója, ami biztosítja a gyár működését a következő hónapokban – hangzott el egy kormányzati háttérbeszélgetésen amiről a vg.hu számol be.

Ez alapvetően bérmunkát jelent a gyárban, az abból befolyó pénz lehetőséget teremt arra, hogy a cég reorganizációja zavartalan legyen. Január végéig a Liberty 40 ezer tonna szenet biztosított a gyár részére, közel tízmilliárd forint értékben,

ezzel párhuzamosan az a nagyolvasztó is elindult, amely november óta állt.

Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett rá, hogy decemberben a gyárban vészhelyzeti intézkedést kellett végrehajtani, ugyanis a technikai átvilágítás után derült ki, hogy az egyik kohó észszerű költségek mellett nem indítható újra, a kokszolóban pedig akkor már csak pár napra elegendő szén volt.

Az előző vezetés „eredménye” az lett, hogy négy év alatt 200 milliárd forintos veszteség érte a gyárat

– tette  hozzá az államtitkár, aki azokra a sajtóhírekre is reagált, amelyek szerint visszalépés lenne, ha a kormány féléves időtartamra megelőlegezné a dolgozói bérkifizetést. Szerinte ez ösztönző a felszámoló számára, mivel a felszámolás nagyon el tud húzódni.

Ez a gyár sehol nem lenne, ha nem lennének az ott dolgozó munkavállalók – hangsúlyozta Fábián Gergely. 

Orbán Viktor: Hat hónapig a kormány állja a Dunaferr dolgozóinak bérét

Keresik tovább a Dunaferr megmentőjét, ezen dolgozik a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök két héttel ezelőtti bejelentéséből az is kiderült, hogy a következő hat hónapban kifizetik a dunaújvárosi cég dolgozóinak bérét. Ez több mint 16 milliárd forintot jelent.

Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője elmondta: 3000-4000 ember munkáját közvetlenül veszélyeztette, de rajtuk kívül a beszállítók és családjaik megélhetését is veszélybe sodorta volna a gyár leállása. Megvizsgálták a lehetőségét a vasmű talpon maradásának, sikerült műszakilag és üzletileg is jó útra terelni a működést. A képviselő nagy fegyverténynek tartja, hogy 6 hónapnyi bér kifizetését magára vállalta az állam június végéig. Az is kiderült: bérelmaradások jelenleg nincsenek a cégnél.

A gyárat csődbe vivő, a profitmaximalizálást kizárólagosnak tekintő és a környezetvédelmet elhanyagoló menedzsment már nem tölt be szerepet a gyár életében

– hangsúlyozta Mészáros Lajos. 

A gyár hosszú távú működését biztosító lehetséges befektetők felkutatása még folyamatban van. Közben felmerült egy ukrán érdeklődő az új tulajdonosok között, ez azonban azt is jelentené, hogy a régi tulajdonosok jönnének vissza.

Megszólalt a Vasas Szakszervezet

Az elmúlt időszak tárgyalásainak eredményeként aláírásra került a Liberty Steel Central Europe Kft-vel a szerződés, amely alapján a Dunaferr termelőegységeinek indítása a technológia sorrendjében a mai napon (hétfőn) megkezdődött –  osztotta meg a Fazekas Attila felszámolóbiztos levelének tartalmát a Vasas Szakszervezeti Szövetség, amit a Mérce vett észre

A felszámolóbiztos levele szerint:

„a kokszgyártás leállításának elkerülése után a nagyolvasztómű II-es számú kohója 14 óra 30 perckor újraindult”.

Fazekas Attila azt írja: a felfuttatási szakaszban pár napon belül az acélműben is elkezdődik az acélgyártás, majd a megfelelő mennyiségű nyersacél legyártását követően a meleg- és hideghengermű tevékenysége is megkezdődhet. Arról azonban továbbra sincs hír, hogy  az augusztus óta álló 1-es kohónak mi lesz a sorsa.

A lap emlékeztet rá, hogy a 2004 óta orosz és ukrán részvényesek kezében lévő vállalat termelőegységei – a kohó, valamint a hideg- és a meleghengermű – több fázisban, de legkésőbb múlt ősszel leálltak, a dolgozók pedig ezt követően hónapokig csak karbantartást végezhettek, miután a cég kezelhetetlenül eladósodott.

A II-es kohó újraindulása ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a vállalat helyzete hosszú távon rendeződött volna.

Januárban a Liberty Steel nevű, brit-indiai acélipari vállalat három hónapos, feltehetőleg bérgyártásra vonatkozó megbízási szerződést kötött a cég felszámolásával megbízott vagyonfelügyelővel.

Az Argus Media nevű londoni székhelyű gazdasági szaklap most azt írja: jelenleg csak néhány napra van elég alapanyag a kohó működtetéséhez, de várhatóan több is nyersanyag is érkezhet a napokban, szintén a Liberty jóvoltából. A lap azt is tudni vélni, hogy nem tervezik a másik kohó újraindítását, így a cég külső forrásból, a romániai Galacon található székhelyéről hozhat nyersacélt a dunaújvárosi hengerműbe.

A Dunaferr iránt iránt két cég, a Liberty Steel, valamint az ukrán Metinvest is érdeklődik. A Népszava információi szerint a cég képviselői a múlt héten találkoztak is Fábián Gergellyel, a gazdaságfejlesztési tárca iparpolitikáért felelős államtitkárával.

Mindeközben január végén rendeleti úton módosították a felszámolási eljárást – erről a napi.hu is írt. Bár a módosítás nem tesz említést a dunaújvárosi vasműről, de nem volt nehéz kitalálni, hogy a Dunaferr további működtetésének előkészítése érdekében hozták. Az új szabályok értelmében veszteséggel is működhet egy cég, ha ezzel meg lehet őrizni a vagyonát.

A felszámolás kezdete óta a Dunaferr dolgozói megkapták bérüket, leépítés nem történt, és az sem jellemző – mint volt korábban –, hogy a dolgozók tömegesen mondanának fel – erről beszélt Molnár László, a cégnél tevékenykedő Vasas Szakszervezet elnöke a Népszavának február elején. A lap idézi Pintér Tamást, Dunaújváros polgármesterét is aki attól tart, hogy bárki is lesz a vasmű vevője, a gyárnak csak egy részét akarja majd működtetni, s akkor elkerülhetetlen lesz a tömeges leépítés, ami nagy gondokat okozhat a 43 ezer lelkes városban.