Liberty Steel Group Europe és a Liberty Galati elnöke, Ajay Aggarwal a duol.hu megkeresésére elmondta, hogy Dunaújvárosban „a 2-es számú nagyolvasztó, az acélmű és a hideghengermű februári sikeres újraindítása, valamint a kokszoló blokkok stabilizálása után a meleghengermű újraindítása újabb fontos lépés a vasmű hosszú távú működtetése felé. Ennek része az is, hogy a Liberty elkötelezett a környezetkímélő acélgyártás, a fenntarthatóság mellett”

– tette hozzá Ajay Aggarwal. A Liberty Steel Európa egyik legnagyobb acélgyártója, a cégcsoport romániai tagja, a Liberty Galati és a Dunaferr pedig természetes partnerei lehetnek egymásnak.

Felpörögtek az események az elmúlt három hónapban 

Tavaly decemberben drámai helyzetbe került a Dunai Vasmű, órákon múlt, hogy ne kapcsolják ki a Dunaferr és más, a területén működő ipari fogyasztók működéséhez szükséges áramot. A kifizetetlen számlák miatt fellépő szénhiány következtében pedig csak a Liberty Steel közvetlen segítségének köszönhetően nem kellett leállítani a kokszolót, ami visszafordíthatatlan folyamat lett volna.

A csődtörvény módosításával kiadott kormányrendelet következtében megkezdődött a Dunaferr felszámolása. Mindeközben Orbán Viktor miniszterelnök és a térség országgyűlési képviselője, Mészáros Lajos februárban közösen jelentették be, hogy az állam hat hónapra 16 milliárd forintot fordít a Dunaferr dolgozói bérének kifizetésére. A Dunaferr működésének, működésbiztonságának megőrzése és a termelés felfuttatása érdekében a cég felszámolója pedig bérgyártási megállapodást kötött a Liberty Steel magyarországi cégével.

A cég felfuttatásának részeként indult el a termelés március 14-én a Dunaferr meleghengerművében.

A Dunaferrnél abban bíznak, hogy a bérgyártási munkából lesz akkora bevétel, ami átsegíti a céget a következő hónapokon, esélyt adva a további hatékony működéshez. Persze nem mindenki érdekelt a sikerben, ezért is állt néhány napja a nyilvánosság elé Fábián Gergely iparpolitikáért felelős államtitkár, mondván:

A gyár folyamatosan telik meg élettel, hozzátéve, ha nincs Liberty, nincs acélgyártás.

A meleghengermű újraindítása kapcsán a Dunaferrben találkozott Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselője, Mészáros Lajos és a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, Molnár Krisztián a néhány nappal ezelőtt a Dunaferr vezérigazgatójának kinevezett Cseh Ferenccel és a cég RMS- és HR igazgatójával, Móger Róberttel, valamint a Liberty Steel vezető tisztségviselőivel. A megbeszélést követően egy közös üzemlátogatáson vettek részt. 

A karbonsemleges zöldacélgyártás a végső cél

Mészáros Lajos kijelentette: „újabb mérföldkőhöz érkeztünk a Dunaferr reorganizációs folyamatában. Egy hete elkezdett termelni a meleghengermű is. Ez a gyáregység már olyan készterméket állít elő, ami értékesíthető a piacon. Különösen fontos ez, mert az acélpiacon jó az acéltermékek ára.

A hosszú távú célok között szerepel az, hogy jól képzett munkaerő álljon rendelkezésre, ezért Molnár Krisztiánnal együtt a múlt héten tárgyalásokat folytattunk a Dunaújvárosi Egyetem képviselőivel, az egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnökével, illetve az egyetem rektorával, akik készek arra, hogy tárgyaljanak a Liberty-vel a szakirányú képzések beindításáról. Hosszútávon a Liberty Steel a karbonsemleges zöldacélgyártásra szeretne berendezkedni

– tette hozzá Mészáros Lajos.