Kilencvenhat budapesti hivatásos tűzoltó, a budapesti önkéntes mentőszervezet szárazföldi emberei, tűzoltóhajó is részt vesz a Hableány hajó szerdai elsüllyedése utáni mentésben és kutatásban - közölte a Napi.hu érdeklődésére a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Nagy erőkkel van jelen a BRFK és a vízirendőrség is a helyszínen, akik a baleset után haladéktalanul megkezdték a mentést és a helyszíni intézkedést. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.

A mentésben részt vesznek a Magyar Honvédség búvárai is a helyzet kezelésében.

Az Országos Mentőszolgálat legutolsó tájékoztatása szerint hét ember meghalt, ugyanennyi sérültet pedig a baleset után könnyű sérülésekkel vittek kórházba miután megtalálták őket a mentésben résztvevő szervek. A Duna 10-13 fok hőmérsékletű jelenleg, ezért kis esélyt látnak arra, hogy további túlélőket találnak. A katasztrófavédelem arról tájékoztatta lapunkat, hogy már az éjjel a Duna mindkét partszakaszát átvizsgálták a környéken.

A Hableány nevű hajó este 9 és negyed 10 között ütközött egy nagyobb hajóval, a baleset után elsüllyedt. Roncsait a Margit híd lábánál találták meg. A fedélzetén 35, főleg távol-keleti turista utazott továbbá a kéttagú legénység. Hét ember épségben van, de egyiküket újra kellett éleszteni a balesetet követően. Jelenleg 21 embert keresnek még.

A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta.

A mentést nehezítheti az is, hogy az elmúlt napok viharos időjárása miatt a Duna vízszintje folyamatosan nő, valamint a zivatar miatt sok riasztás érkezik a hatóságokhoz, akik azonban a lehető legnagyobb erőkkel vesznek részt a műveletekben.