Bár naponta érkeznek a hírek a munkaerőhiányról és a fizetésemelésekről, a hivatalos területi adatok továbbra is elképesztő különbségeket mutatnak. Az első félévben az országos nettó átlagfizetés közel 172 ezer forint volt, ami 1,7 százalékos emelkedésnek felel meg az első negyedéves szinthez képest, azonban ezt a szintet sok megye nem érte el.

Plusz hét százalék

Győr-Moson-Sopron megyében volt a legjelentősebb a béremelkedés, kiugró mértékben, hét százalékkal 181 ezer forintra nőttek a nettó átlagfizetések. Tolna megyében öt százalékos volt az növekedés, így a félév végén több mint 154 ezer forint volt az átlagbér. A növekedés mértékét nézve a harmadik helyet Heves és Fejér megye szerezte meg, egyaránt 2,7-2,7 százalékos növekedéssel, így Heves 154 ezres, Fejér pedig 164 ezres átlagos nettóval zárta a félévet. Egyébként a legmagasabb átlagbér továbbra is a budapesti: 222 ezer forint volt a félév végén, ami az első negyedévhez képest 2 százalékos pluszt jelent.

Vagy mínusz 1,9 százalék

Vannak azonban megyék, ahol szó sincs béremelkedésről. Sőt, Hajdú-Bihar megyében az első negyedévhez képest 1,9 százalékkal 141 ezer forintra csökkent ez az összeg. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 0,1 százalékkal csökkentek az átlagfizetés, így a félév végén alig több mint 116 ezer forint volt.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Beregen kívül további nyolc megyében (Zala, Komárom-Esztergom, Békés, Bács-Kiskun, Somogy, Baranya, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok) az 1,7 százalékos emelkedést mutató országos átlagtól alacsonyabb mértékben nőttek a fizetések az első negyedévhez képest.

Éves szinten növekedés mindenhol

Fontos az is, hogy éves összevetésben, vagyis a múlt év első félévéhez képest valamennyi megyében nőttek a nettó keresetek: a legalacsonyabb - 5 százalékos - növekedés Szabolcsban és Somogyban volt, a legmagasabb - tízszázalékos - emelkedést Nógrád érte el.

Továbbra is Budapesten a legmagasabb az átlagos nettó fizetés (222 ezer forint). Az országos átlagot pedig a főváros mellett csak a Győr-Moson-Sopron megyei fizetés (172 ezer forint) haladja meg. A többi megyében annál alacsonyabbak az átlagbérek, ami szintén a jelentős egyensúlytalanságra utal.


Create bar charts

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.