A tájékoztatás szerint az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent.

A budapesti Nagybani Piac adatai szerint a megbízható termelésből származó, jó minőségű magyar étkezési tojások árai megközelítik, illetve meg is haladják a darabonkénti 40 forintot. A mostani árnövekedés az év végéig kitarthat, és 50-60 forint közötti hazai fogyasztói tojásárak is kialakulhatnak - jelezte a BTT.

QP | Quality Placement

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: a magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) az év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent. A kisebb áfa miatt a hazai fogyasztók a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd étkezési tojásokhoz a nagyobb adókulcsokat alkalmazó környező országok vásárlóihoz képest. (Karácsonyra eltűnhet a tojás a boltokból - még nem Magyarországon.)