Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kevesebb mint 12 órával a parkolási tilalom kezdete előtt tették ki a megállni tilos táblákat az Ironman 70.3 futóverseny szervezői Budapesten az I. kerületben. A verseny útvonalán július 29-én pénteken 18 órától tiltották meg a parkolást, a "lopósautók" pedig másnap korán reggel munkába is álltak.

Ez azt jelentette, hogy azok a lakók, akik - autójukat otthon hagyva - esetleg már péntek reggel elutaztak nem kapták meg az esélyt arra, hogy más parkolóhelyet keressenek. Csak az I. kerület érintett szakaszáról több mint 100 autót kellett elszállítani vagy áthelyezni az útvonallal nem érintett területre - tudta meg a Napi.hu az Ironman szervezőitől.

Lapunkat a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta, hogy táblákat az Ironmanhez kapcsolódóan a megállási tilalom kezdete előtt legalább 48 órával kellett kihelyezni, vagyis szerda este hat órakor már ott kellett volna állniuk. A felelősség a szervezőké - írta a rendőrség.

Kia ludas?

Az Ironman szervezői nem tagadták, hogy késve tették ki a táblákat az I. kerületben, a kellemetlenségekért pedig az autósok elnézését kérik. A hibát a kivitelező cégen fogják számon kérni és a jövőben még nagyobb figyelmet fordítanak az útlezárásokkal kapcsolatos átfogó tájékoztatásra.

Mit lehet tenni?

Jó módszer, ha az autósok figyelik a rendezvényekről szóló híreket és azok időpontjában nem parkolnak a főbb útvonalakon. Ez ugyanakkor közel sem nyújt száz százalékos biztonságot, ráadásul senkitől nem várható el, hogy így előzze meg autója elszállítását.

Mivel ilyen esetben jellemzően a szervezők nem el, csak átszállítják az autókat a közeli parkolóhelyekre, érdemes velük beszélni, mert elképzelhető, hogy az autók korábbi helyüktől pár száz méterre várják tulajdonosaikat. (Képünk illusztráció)

Megpróbáltuk kideríteni, hogy van-e valamilyen jogi következménye a szervezőkre nézve a táblák kései kihelyezésének. Amint választ kapunk, a cikket frissítjük.