Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A napilap utánanézett, hogy az állami szektorban hány munkahely betöltetlen, és meglepő statisztikára bukkant. Mint írták, a kormányportálon például 2014 júniusától mostanáig összesen 766 álláspályázatot hirdettek meg; főleg a Nemzetgazdasági Minisztérium keres állandóan új kollégákat, hiszen 247 pozícióra várták a reménybeli jelentkezőket, de a Földművelésügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium is állandó munkaerőhiánnyal küszködik a jelek szerint.

Ugyanakkor nem mindenhol ennyire rossz a helyzet, a Lázár János vezette Miniszterelnökségen több mint három év alatt mindössze egyetlen betöltetlen álláshely okozott némi gondot. (Egyedülálló modellel hasítana Magyarország - ezt már senki sem gondolja komolyan?)

A lap emlékeztet arra is, hogy a Belügyminisztérium által működtetett Közigallas.gov.hu oldal szerint jelenleg 3038 közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásra lehet pályázni. Ezen felül a MÁV-nál 262, a Magyar Postánál 110, a NAV-nál 20-30, a Magyar Államkincstárnál 32, az MNB-nél pedig 11 állás üres - sokszor ráadásul az alapellátást végző munkaköröket nem tudnak betölteni. (Magyar valóság: nyugdíjasok kellenek fizikai munkára.)

A helyzet az önkormányzatoknál sem jobb, az ott dolgozó tisztviselők január 12-15. között fognak sztrájkolni. Ha most vasárnap rendeznék a választást, sok településen elmaradna, mert már a demokrácia alapintézményeit veszélyezteti a szakemberhiány. A megalázóan alacsony bérek miatt tömegesen hagyják el a pályát - fogalmazott Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki szerint a közszférában dolgozó 680 ezer ember között nincs egyetlen elégedett sem.