A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2017-ben 7 384 férfit és 5 524 nőt diagnosztizáltak hörgő- és tüdőrákkal. Ezzel pedig mind a tüdőrák-megbetegedések terén, mind pedig a halálozást tekintve első helyen állunk Európában. A betegség korai felismerését segíti egy pilot -program, amelynek keretében mesterséges intelligenciát vontak be a tüdőrák-szűrésébe.

A különleges szoftvert jelenleg a gyakorlatban tesztelik. A program irányítója, Horváth István, az Affidea Magyarország Kft. orvos-igazgatója elmondta, tény, hogy a tüdőrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség Magyarországon, valamint igen magas a halálozási aránya, azonban az orvostudomány komoly eredményeket ért el a gyógyítása terén. Minél korábban sikerül felismerni és azonosítani a kóros elváltozásokat a tüdőben, annál nagyobb esélye van a hosszútávú túlélésnek.

QP | Quality Placement

A korai stádiumban diagnosztizált tüdőrákos betegeket ma már olyan sikeresen kezelik, hogy még sok-sok évig élhetnek, és többségük nem is a tüdőrák, hanem valamilyen más gyakori betegség (például szív- és érrendszeri problémák) miatt veszti életét.

A hatékony kezelés feltétele viszont az, hogy a betegek ne csak akkor forduljanak orvoshoz, amikor már komoly a baj. 50 év felett érdemes lenne mindenkinek évente natív low-dose mellkas CT-vizsgálaton részt venni. Ez különösen ajánlott azoknak, akik több, mint 15 éven keresztül dohányoztak, így náluk magasabb a tüdőrák kialakulásának kockázata - hangsúlyozta Horváth István.

A tüdőrák diagnosztikája elsősorban képalkotó eljárásokkal lehetséges. Jelenleg a leghatékonyabbak a low-dose mellkas CT-vizsgálatok, amelyek 6-szor, 8-szor kisebb sugárterheléssel járnak a klasszikus klinikai CT-vizsgálatokhoz képest, ugyanakkor olyan kiváló felvételt biztosítanak a tüdőről, amelyben akár a pár milliméteres eltérések is láthatóak. A tüdőről készült képek kiértékelését szűrés esetén - a protokoll szerint - két radiológus végzi. Ez a kettős leolvasás egyébként általános gyakorlatnak számít nemcsak a tüdő mellkas-szűrésnél, de például a mammográfiás szűréseknél is.

Jelen pillanatban a radiológushiány jelenti a legnagyobb problémát, a szűrési feladatokra nagyon kevés ideje és energiája marad a túlterhelt orvosoknak. Ezen a helyzeten változtat a mesterséges intelligencia, amely bejelöli a képeken akár a 3-4 milliméteres tumorokat vagy tumorgyanús elváltozásokat is. Ezen túl kiértékeli azok térfogatát, jellegét, megnézi, hogy voltak-e előzményei az adott elváltozásnak, és ha igen, akkor az hogyan alakult időközben. Ez a szoftveres előmunka óriási segítséget jelent a radiológusoknak. Az emberi tüdő ugyanis nem egy kis volumenű szerv, így nem kis feladat abban megtalálni egy pár milliméteres elváltozást. Napi nagyszámú tüdő CT vizsgálat átnézése után nem meglepő, hogy mind a szem, mind pedig az emberi agy fárad, és már nem lesz olyan hatékony a felismerés. A nem fáradó mesterséges intelligencia alkalmazásával azonban jóval hatékonyabbak lehetünk, ráadásul a legkisebb elváltozások is rögtön felismerhetővé válnak - tette hozzá az orvosigazgató.

A szoftver jelenleg az Affidea Szent Margit kórház központjában működik, itt zajlik a cégen belüli bevezetést megelőző tesztelés. Ez a program orvosi-európai CE minősítéssel rendelkezik és a piacon elérhető egyik legjobb és leghatékonyabb mesterséges intelligencia szoftvernek számít. A mesterséges intelligencia széles körű használatával lehetővé válik a hatékony nagyszabású tüdőrák-szűrőprogramok megvalósítása a jövőben.