„December elején kerestem meg egy szülésznőt, akit többen is ajánlottak nekem, hogy mi a módja annak, hogy majd vele szüljek” – írta egy nő annak a budapesti kórház vezetésének, ahol elmondása szerint 2021 tavaszán megszülte első gyermekét.

A Szabad Európa birtokába került levél szerzője szerint a szülésznő nem vállalta el őt, miután januártól tilos  hálapénzt elfogadni az egészségügyi dolgozóknak.

Ajánlott viszont más kollégákat, akik vállaltak privát szülést. Igaz, ők teljesen be voltak táblázva arra az időszakra. Végül ügyeletben szülte meg a gyermekét, de elmondása szerint így is elégedett volt a kórházzal.

A levélíró tapasztalatai szerint a kismamák ötven–hetvenezer forintnyi hálapénzt fizetnek a szülésznőknek, akik számlát is adnak. Ezen tanácsadás és szülésfelkészítés van feltüntetve, mivel közkórházakban már nem lehet magáért a szülésért fizetni.

Volt, aki éjjel úgy szült, hogy a szülésznőjének még két másik szülése is volt rajta kívül

 – olvasható a levélben. A levélíró szerint másnap a szülésznő szolgálatban volt, fáradtan kellett ellátnia a munkáját.

A levélben foglaltakat egy névtelenül nyilatkozó orvos is megerősítette a portálnak, aki szerint egyértelműen látszik, hogy a szülésznők irányába tolódott el a hálapénz rendszere. „Műszakonként két szülésznő van a kórházban, szülésnél egy orvosnak és egy szülésznőnek kell bent lennie a teremben. Ha látok egy harmadikat vagy negyediket, ők biztos, hogy maszekolnak” – mondta az orvos.

A kollégák ilyenkor nem szerepelnek a jelenléti íven, értelemszerűen nem is írják alá. „Nyílt titok, hogy mi folyik a kórházakban, mégsem tesz senki ellene

 – tette hozzá.

A jelenség oka az orvos szerint egyfelől az, hogy az egészségügyi szakdolgozók bérét nem emelte meg olyan mértékben a kormány, hogy ne lenne érdemes kockáztatni, másrészt a páciensek is igénylik a személyes törődést.

Különbség a béremelésben

Az orvosok alapbére 2021-től szolgálati időtől függően két-háromszorosára (száz-kétszáz százalékkal) nőtt, addig az egészségügyi szakdolgozók csak 21 százalékos béremelést kaptak.

A portálnak nyilatkozó orvos szerint a szülészeteken az orvosok teljesen leálltak a hálapénzzel. Így kicsit kevesebbet visznek haza, de nyugodtabb az életük.

Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy

a januárban életbe lépett szabályokban nincsenek új ösztönzők, nincs teljesítőelem, nincs motiváció, amit régen a hálapénz okozott.

A kormány a jogszabállyal küzd a hálapénz ellen, ám szinte semmilyen lakossági tájékoztatási kampányt nem indított ezzel kapcsolatban. Az orvosi kamara küldött egyedül tájékoztató anyagokat az egészségügyi intézményekbe arról, hogy januártól tilos hálapénzt adni és elfogadni.