Az EESZT bővítéséhez 23 milliárd forint áll rendelkezésre az Emberi Erőforrás Operatív Programból. A betegadatokat 5 évre visszamenőleg töltik fel a rendszerbe, valamint beillesztik a jelenleg is működő adatbázisokat is (országos vérkészlet, a védőoltás-nyilvántartások, várandós és gyermekegészségügyi kiskönyv-nyilvántartás, személyre szabott sugárterhelés nyilvántartás, központi implantátum regiszter).

A miniszter elmondta, az EESZT-hez a kórházak és a házi orvosok többsége csatlakozott, a gyógyszertárak pedig 100 százalékban. A cél, kiterjeszteni a digitális lehetőségeket minden egészségügyi adatra vonatkozóan, hogy azok eljussanak az ellátás minden szintjére. Fontosnak nevezte, hogy az alapellátásban dolgozókat a betegadatok szintjén összekapcsolják a szakellátással és a kórházi ellátással.

Kásler Miklós a fejlesztések között kiemelte az onkológiai és a kardiológiai ellátást. Kifejtette, a projekt keretében 19 megyei és négy regionális centrumban bevezetik az országos onkológiai informatikai rendszert, amely tartalmazza az összes beteg adatait és az onkoterápiás protokollt is. Ezzel a jelenlegi hatvan napos kivizsgálási idő felére csökkenthető.

Ezen kívül megvalósul a nemzeti kardiovaszkuláris képalkotó hálózat, amelynek révén az ország 21 kardiológiai centrumában egységes lesz a leletezés. Egy központi távkonzultációs és egy korszerű távgyógyászati rendszer épül, amely támogatja a telemedicinát. A próbaüzem 250 háziorvos és ötven szakorvos bevonásával zajlik, nagyjából 15 ezer beteget érint a diabétesz, a magas vérnyomás, a szívritmuszavar, a bőrgyógyászat és az endokrinológia betegségekre fókuszálva.

Az ágazati informatikai infrastruktúra-fejlesztés keretén belül négy pilot intézményben - a debreceni Kenézy Gyula kórházban, a budapesti Szent Margit, Szent Imre kórházban és a szombathelyi Markusovszky kórházban - megújulnak az időpontfoglalási, betegregisztrációs, betegbehívó és -irányító rendszerek. Létrehozzák az országos központi háziorvosi előjegyzési rendszert, valamint a tüdőrák korai diagnosztizálására egy olyan informatikai rendszert, amely képes lesz az alacsony dózisú CT-felvételek automatikus kiértékelésére és leletezésére is.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, az egészségügyet az emberek jobb létének érdekében a megelőzés felé irányítják.

Az EESZT projekt 2017. május 1-től 2020. március 31-ig tart. Eddig 500 millió adat került a rendszerbe, és a fejlesztések 2020 után sem szűnnek meg.