„Csípőprotézist fogok kapni a jobb oldali csípőmbe, de lassan mire odaérünk, már a bal oldaliba is szükség lesz rá” - Ágnes műtétjét háromszor halasztották el a koronavírus járvány miatt. Először tavaly januárban, majd májusban és decemberben is. Azt mondja, most leghamarabb júniusban kaphat új időpontot, de már abban sem bízik, hogy idén sorra kerül, pedig az állapota folyamatosan romlik.

„A mindennapjaimat keseríti meg reggeltől estig és estétől reggelig. A bevásárlásnál az a szerencsém, hogy kocsival tudok menni, de ha 10 métert megyek támasz nélkül, akkor már nem tudok járni” – mesélte az ATV-nek Ágnes.

QP | Quality Placement

Miután – Ágnes esetéhez hasonlóan – minden halasztható beavatkozás több mint egy évig szünetelt a járvány miatt, az ellátások csak jelentős várólisták mellett tudnak újraindulni.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint fél év alatt korábban körülbelül 2000 csipőprotézis műtétet végeztek el, most hatezren állnak sorban, de a NEAK adatai szerint még a rutinbeavatkozásnak számító mandulaműtétre is 224 napot kell várni átlagosan.

Soós Adrianna arra emlékeztet: a rekordméretűre duzzadt várólisták mellett probléma az is, hogy a szakdolgozók számára extrém nyomást jelentett a járvány okozta válsághelyzet, a felmondási tilalom végeztével pedig félő, hogy sokan elhagyják a pályát.

„Ahhoz, hogy ezt a túlterhelést tovább is lehessen egy darabig még tartani a betegek érdekében, ahhoz azért pihenni is kellene. Másrészt azok, akiknek ezt a munkáját érdemben anyagilag nem ismerte el a rendszer, azoknak pedig egy jelentős béremelést kellene adni” – vélekedett a szakszervezet elnöke.

Az Országos Gerincgyógyászati Központ alapító igazgatója azt mondja, a feltorlódott betegek azonnali ellátása képtelenség lenne, de a járvány előtti normál ellátás ütemét képes lenne biztosítani az intézet, feltéve ha adott a megfelelő finanszírozás.