Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A MOK álláspontja szerint egy ilyen társadalmi hatású törvény előkészítését és elfogadását csak az érintettekkel történő megfelelő egyeztetést követően, a mindenki számára elfogadható kompromisszumok megkötése után szabad keresztülvinni. A megfelelő törvény az orvostársadalom számára az, ahol a részletek egyértelműek, és a napi gyakorlatra vonatkozó útmutatás is előre ismert - hangsúlyozza lapunkhoz eljuttatott, és honlapján is olvasható állásfoglalásában a MOK.

Mint írják, a béremeléssel, valamint egy transzparens és korszerűbb szerkezetű egészségügyi ellátórendszer létrehozásával egyetértenek, a hálapénz eltörlése is szakpolitikai és társadalmi fordulat jele.

Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az előzetes egyeztetés nélkül benyújtott törvény egylépcsős, a törvényben meghatározott határidejű végrehajtása súlyosan veszélyezteti az ellátórendszer működését és sérti az orvosok alapvető jogait.

A jogviszonyok egylépcsős egységesítése és a másodállások szigorú korlátozása szakterületeket és intézményeket tehet működésképtelenné.

Ezen felül az az adminisztratív feladat-tömeg, amely a több ezer orvos másodállásának ellátási érdek miatti engedélyeztetésével jár, nem hajtható végre a hatályba lépésig rendelkezésre álló idő alatt. Így számos szakrendelő, kórházi osztály orvos nélkül marad.

Úgy vélik, nagy a veszély, hogy az orvosi léttől idegen korlátozások, a 2 évre elrendelhető kirendelés és feltétel nélküli áthelyezés lehetősége miatt orvosok tömege inkább a magánellátást fogja választani.

Megnyugtató együttműködés és lépések nélkül csökken a járvány elleni védekezés esélye, közvetlen veszélybe kerül a lakosság ellátásának biztonsága - írják.

Törvénymódosítást és a végrehajtási rendeletek közös kidolgozását szorgalmazzák, javaslataikat a törvény végleges szövegének elemzése után fogják elkészíteni.

A MOK az állásfoglalás végén így fogalmaz:

Katonák nem leszünk. A magyar orvostársadalom a fő céllal, a tiszta, átlátható egészségügy kialakításával egyetért, ezért azt gondoljuk, a kialakult helyzet szakmai alapon nyugvó valódi összefogással menthető.