Az ügyre az Index egyik olvasója hívta fel figyelmet, a lap megkereste az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjét, kérdéseikre Békásmegyer önkormányzata válaszolt.

Az önkormányzat szerint a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat egyik dolgozójánál kimutatták a TBC-t áprilisban. A dolgozó korai fejlesztést végzett az egyik önkormányzati óbudai bölcsődében, de egy másik bölcsődében is gyakran megfordult, ahova az ő gyereke jár.  36 gyereket rögtön kivizsgáltak a Törökbálinti Gyerekpulmonológiai Intézetben, ahogy 37 olyan felnőttől is vettek vért, akik a gyanú szerint érintettek lehettek. Az önkormányzat szerint egyikük sem fertőződött meg.

Arról viszont, hogy valóban kell-e a gyerekeknek fél évig erős gyógyszereket szedniük, az önkormányzat nem nyilatkozott. Azt írják, a gyógyszeres kezelésekről az orvos és a szülő dönt.

Értetlenül állunk azonban az előtt a tény előtt is, miként fordulhatott elő, hogy a Szakszolgálat által delegált dolgozó a munkába állásakor nem rendelkezett érvényes Egészségügyi könyvvel, és hogyan küldhette a kötelező orvosi vizsgálat elvégeztetése nélkül szakdolgozóját egy kisgyermekkel foglalkozó intézménybe

- írta az önkormányzat, amely úgy tudja, vizsgálják a felelősséget - írta az Index.