fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő utakon és tereken 7674 darab parkolóhely után szednek parkolási díjat – írja a Népszava. A bevételeket a fővárossal kötött egyedi megállapodások alapján számolják el, úgy, hogy levonják a  parkolóhelyek üzemeltetési kiadásait.

A fővárosi önkormányzat 2019-ben 709,9 millió forintot, 2020-ban 947,3 milliót, míg 2021 első félévében – amikor januártól május végéig ingyenes volt a parkolás – közel 41,1 milliót szedhettek be ebből, miközben iparági becslések szerint a kerületekhez befolyt valós bevétel már évekkel ezelőtt is jóval 1 milliárd forint felett lehetett.

„Több hónapig dolgoztunk a modell kialakításán, amely alapján elsőként a VI. kerületi önkormányzattal kötöttünk megállapodást, de együttműködés esetén valamennyi, fizető parkolókat üzemeltető kerületre kiterjesztenénk a rendszert” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus, aki reformértékűnek tartja az új modellt.

A megállapodás sarkalatos eleme a parkolásüzemeltetés hatékonyságának növelése, az esetenként kirívóan magas működési költségek csökkentése. 

Ennek érdekében a főváros kiköti, hogy a parkolóautomatákat csak erős közérdek alapján lehet a korábbi rendeletben rögzítettnél – 250 méternél – sűrűbben telepíteni, sőt a meglévőket is ritkíthatják. Előfordult ugyanis, hogy a fővárosi tulajdonú területen a szükségesnél sűrűbben helyeztek el automatákat a kerületek, hogy több működtetési költséget terhelhessenek a fővárosra.

A parkolásüzemeltetés költségeinek visszaszorítása érdekében a főváros

felső plafont vezet be a parkolásüzemeltetés indokolt költségére.

A leghatékonyabban működő három kerület költségeit veszik alapul, és ha valamely kerületi önkormányzat ennél 15 százalékkal többet akar elvonni a bevételből ezen a címen, akkor azt a főváros nem fizeti ki. A közvetett – HR, jogi, számviteli – költséget szintén előre meghatározott mutatók szerint számolják el.

Az átláthatóságot célozza az is, hogy a megállapodást aláíró kerületek havonta tételes beszámolót küldenek a bevételek alakulásáról. Jövőre ezt még nem érzi meg a fővárosi kassza, a 15 százalékos plafon csak 2025 januárjától él. Az I. a II. és a IX. kerület szívesen csatlakozna.

A belváros problémáitól eltérő gondokkal küszködnek a külső kerületek

– hívta fel a figyelmet Bese Ferenc, Soroksár független polgármestere, aki bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a fővárosi parkolási rendelet módosítását, mivel szerinte a fővárosi szabályozásnak a városon kívülről beáramló autók megfékezésére is ki kell térnie.

A Fidesz-frakció részéről Hassay Zsófia képviselő, korábbi VI. kerületi polgármester hiányolta az előterjesztésből a számokat, így például az érintett parkolóhelyek száma sem szerepel a megállapodásban. Ugyanakkor üdvözölte, hogy a kerületekkel kötendő új parkolási szerződések az egységesítés irányába haladnak, bár szerinte ez lehetne gyorsabb.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt mondta:

a jelenlegi gazdasági helyzetben nem egységesíthető tovább a parkolási rendszer, mivel az ebből származó bevétel nem vonható el a városrészektől, mivel az a működésüket veszélyeztetné.

A fővárosi önkormányzat korábbi közlése szerint 2019-ben 709,9 millió forintot, 2020-ban 947,3 milliót, míg 2021. első félévében – amikor januártól május végéig ingyenes volt a parkolás – alig 41,1 milliót szedhettek be ebből, miközben iparági becslések szerint a kerületekhez befolyt valós bevétel már évekkel ezelőtt is jóval 1 milliárd forint felett lehetett.

Kinyírják az egyik ingyenes parkolási lehetőséget Budán

Júliustól több P+R parkoló használatáért fizetni kell Budán. Bővebben >>>