Az EIB csoport két ága - az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Beruházási Alap (EIF) - 757,5 millió, illetve 9,5 millió eurót ruházott be, aminek révén az elmúlt öt évet tekintve 2020 rekordév lett az EIB számára Magyarországon.

Az EIB által 2020-ban folyósított 767 millió eurónyi forrás nagy része a magyarországi kis- és közepes vállalkozásokat és az állami egészségügyi szektort segítik a koronavírus-járvány utáni gyorsabb helyreállásban, de emellett az EIB hitelekkel támogatta a magyar kormányt is, fedezve az EU által finanszírozott projektekben való magyar részvételt, valamint a délkelet-magyarországi energiaelosztás korszerűsítését - derül ki a bank közleményéből.

Az elmúlt évben az EU bankja a Covid-19-világjárvány okozta kihívásokra reagálva növelte a magyar gazdaságba irányuló beruházásai volumenét, új finanszírozási forrásokat szabadítva fel a kkv-k számára, ami mellett kulcsfontosságú egészségügyi infrastruktúra létrehozását is támogattak - mutatott rá Teresa Czerwinska, az EIB magyarországi műveletekért felelős alelnöke.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az Európai Beruházási Bank és Magyarország között korábban is meglévő igen jó kapcsolatok a veszélyhelyzetben tovább erősödtek. Varga Mihály az EIB által kiadott közlemény szerint elismerte, hogy a bank komoly támogatást nyújtott az egészségügyi védekezéshez, a költségvetési kiadások refinanszírozása révén, és a beruházások növeléséhez - az állami és a magánszférában is -, a megemelt hitelkeretek és a rugalmas hitelezési gyakorlat révén.

Erre mentek az EIB hitelei

Az EIB által Magyarország számára 2020-ban biztosított 757,5 millió euróból a bank 225 millió eurót biztosított az Eximbankon, az MFB-n, az SG Eszközfinanszírozás Magyarország Zrt.-n és az SG Eszközlizing Magyarország Kft.-n keresztül az országban működő kkv-k számára, 120 millió eurót biztosított az MVM délkelet-magyarországi elosztóhálózatának korszerűsítésére, beleértve az intelligens e-fogyasztásmérők bevezetését és a korszerű madárvédelmi intézkedéseket, valamint az EU bankja további 200 millió euró összegű hitelt nyújtott a magyar kormány számára az ország uniós finanszírozású projektekben való részvételéhez. A hitel fejlesztések támogatását teszi lehetővé a szolgáltatások, a távközlés, az oktatás és a városfejlesztés területén, valamint további támogatást biztosít a magyar kkv-k és közepes tőkeértékű vállalatok számára.

Az EU bankja 162,5 millió eurót ruházott be, hogy támogassa az ÁEEK-t (megszűnésével vélhetően a jogutódját az Országos Kórházi Főigazgatóságot), az országos kórházirányítási hivatalt, és erősítse a magyar egészségügyi ágazat Covid19-világjárványra való reagálását. A hitel egészségügyi felszerelések, egyéni védőeszközök és mobilegységek beszerzését fedezte.

E tevékenységek nyomán az EIB magyarországi beruházásai (a bank országon belüli tevékenységeinek kezdete óta) mostanra elérték a 22,8 milliárd eurót, amiből 11,22 milliárd euró összegű beruházás az elmúlt évtizedben valósult meg.

Garanciát nyújtott az EIF

A fentiek mellett 9,5 millió eurós nagyságrendben járult hozzá a helyi gazdasághoz az EIF azáltal, hogy garanciákat nyújtott helyi pénzügyi intézmények számára, hogy a nemzeti pénzügyi ágazat stabilitásának veszélyeztetése nélkül segíthessék Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődését. Az elmúlt öt évben az EIF mintegy 396 millió euró összegben ruházott be Magyarországon tőkeműveletekbe, garanciákba és innovatív finanszírozási eszközökbe.

Technikai támogatás is van

Az EIB technikai támogatást is nyújtott több projekthez a tanácsadói szolgálatainak révén. Egyebek mellett például az Európai Beruházási Tanácsadó Platform által nyújtott támogatást, amelynek segítségével az MFB helyi tanácsadói szolgáltatásokat indított útjára, valamint egy autóbuszflotta megújítására irányuló cselekvési terv elkészítéséhez biztosított támogatást, továbbá jelentős vasúti és városi közlekedési projektek, vízellátási és szennyvízkezelési, közúti, energetikai, illetve szilárd hulladékkal kapcsolatos projektek előkészítéséhez segédkezett. A Bank tanácsadó szolgálatai emellett támogatásokat nyújtottak a magyar közszféra fejlesztéseihez is.

Az EIB egyik tanácsadó szolgálata, az Európai helyi energiahatékonysági támogatás (ELENA) 5 millió euró összegű támogatást biztosított projektfejlesztési szolgáltatásokhoz, és összességében mintegy 233 millió euró összegben mozgósított beruházásokat a magyarországi energiahatékonyság javítására irányulóan. Az ELENA által támogatott projektek közé tartozik a nyugat-magyarországi KaposGrid projekt, amely lehetővé teszi a villamosenergia-hálózat intelligens hálózati központtal történő korszerűsítését, amelyhez energiahatékonysági intézkedések kapcsolódnak a középületek és a közvilágítás, az épületekbe integrált fotovoltaikus rendszerek, valamint az energiatároló akkumulátorok területén.