Decemberben naponta több mint kétszázan halhatnak bele a koronavírusba Magyarországon egy amerikai járványmodell szerint - becsülték október elején, amikor a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) előrejelzésében.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet a statiszták mellett az országok járványügyi intézkedései alapján állítja fel rendszeresen frissülő prognózisát. A 24.hu megnézte, hogy immár az újabb szabályok és adatok fényében most mit jelez előre az amerikai járványmodell a magyarországi helyzet alakulásáról.

Ha a magyar kormány szerint is legfontosabb mutatót, a koronavírusnak betudható haláleseteket nézzük, úgy a modell alapján a járvány december 8-9-én éri el a csúcspontját napi 178 áldozattal, addig a halálozások száma folyamatosan emelkedni fog.

Onnantól ez a grafikon némileg javuló tendenciát mutat, de csak január 11. után csökken száz alá a napi halálesetek száma, és még február végén is 56 áldozattal kell számolni naponta.

A mostani előrejelzés szerint év végig 9,2 ezren, február végéig pedig 14 ezren fognak meghalni a vírus következtében. A kormányzati tájékoztatás szerint a mai napig 4008 áldozatot szedett a járvány.

A halálesetek várható emelkedése ellenére a fertőzés terjedése már lassulóban van a modell alapján, amely a hivatalosan regisztrált esetszámokon túl a tényleges új fertőzések számát is próbálja a megbecsülni. Eszerint az új fertőzések száma november 22-én tetőzhetett 29,5 ezer új esettel, innentől azonban már lefelé tart ez a görbe. Feltételezve, hogy a jelenlegi korlátozó intézkedések maradnak érvényben, január elején napi 14 ezer, február végén 6,5 ezer tényleges új fertőzéssel lehet kalkulálni naponta - írja a 24.hu.