A 15 éve rendszeresen elkészülő elemzés idén 55 vállalat csaknem 15 ezer munkavállalójának bérezési adatait értékeli ki. Tavaly a megkérdezett vállalatok átlagosan 5,5 százalékkal növelték munkavállalóik alapbérét - ez az előzetes terveknél (4,3 százalék) és a 2012-es tényleges emelésnél (5,1 százalék) egyaránt magasabb.

A magyarországi vezérigazgatók éves jövedelme 2013-ben átlagosan 25 millió forint volt, míg a szak- és betanított munkások 2,7 millió forintot kerestek. Budapesten, valamit Közép- és Nyugat Dunántúlon a bérek 15-24 százalékkal magasabbak, míg az Észak-Alföldön 18 százalékkal alacsonyabbak az országos átlagnál. Erős a korreláció a vállalat mérete és a bérek színvonala között, azonban ez a jelenség a szak- és betanított munkások esetében nem meghatározó. Egy nagyvállalatnál sokszor akár 60-70 százalékkal is többet keresnek, mint kollégáik egy kisebb vállalatnál.

Teljes éves jövedelem (ezer forint)

20122013
Ügyvezetők24 23525 047
Vezető beosztású munkavállalók10 70710 931
Szakirányú végzettségű munkavállalók5 1835 152
Alkalmazottak3 3793 319
Szakmunkások/fizikai munkások2 5732 669
Forrás: DUIHK bérezési tanulmány 2013-2014

A tanulmány szerint a cég ágazati hovatartozásának nincs nagy befolyása a bérek alakulására: a klasszikusan "jól fizető" ágazatoktól - ilyen a pénzügyi szektor, a vállalati tanácsadás, az energiaszektor és a gyógyszeripar - eltekintve a bérek színvonala inkább a vállalat méretétől vagy tulajdonosi struktúrájától függ.

A variábilis javadalmazási elemek elsősorban a vezetők esetében jelentősek. Míg az ügyvezetőknél a jövedelem mintegy 19 százaléka származik változó bérelemekből, addig ez az arány nem vezető beosztású munkavállalóknál csak 8-9 százalék.

Ötből négyen elégedettek a szakemberkínálattal

A megkérdezett cégek 82 százaléka kielégítőnek vagy jónak értékelte a magyarországi szakemberkínálatot, ez az arány megegyezik a tavalyi értékkel, de ezen belül jelentősen, 18 százalékra emelkedett a jó értékelések részaránya.

Erre az évre a megkérdezettek 15 százaléka arra számít, hogy nő a képzett munkaerő iránti kereslet, miközben a vállalatoknak csupán két százaléka (2012-ben 5 százalék) mondta, hogy kevesebb szakképzett munkavállalóra lesz szüksége 2014-ben.

Van, aki még pesszimistább

A Hay Group friss felmérése szerint a vállalatok átlagosan csupán 2,6 százalékos béremelést terveznek idén, ami az MNB által tervezett 1,3 százalékos inflációval számolva jelentős bruttó reálbér növekedést jelent. Ha ez a forgatókönyv valósulna meg, 2013 után az idei már a második egymást követő év lenne, amikor a bérek többet érnek, mint egy évvel korábban.