A Morgan Stanley bankcsoport londoni elemzőrészlegének közgazdászai befektetők számára összeállított helyzetértékelésükben hangsúlyozták, hogy Magyarország tartalékpozíciója most "sokkal kényelmesebb", mint 2008-ban volt, még akkor is, ha a jelenlegi tartalékokból valamennyit felhasználnak a valutaalappal és az EU-val szembeni adósságok törlesztésére.

A ház londoni közgazdászai szerint a magyar döntéshozók "most már reálisabb és konstruktívabb" véleményeket hangoztatnak az IMF-segítség várható mibenlétéről. A Morgan Stanley elemzői e véleményük alátámasztására felidézik Matolcsy György minapi nyilatkozatát. A nemzetgazdasági miniszter a vezető közgazdászokkal tartott múlt heti egyeztetés után azt mondta, hogy a magyar kormány szeretett volna egy rugalmas hitelkeret-megállapodást elérni, "ezt azonban úgy tűnik, nem tudjuk megcélozni". Hangsúlyozta: az elővigyázatossági  és a  készenléti megállapodás közül a magyar kormány a rugalmasabbat szeretné elérni a tárgyalásokon. A Morgan Stanley londoni elemzőinek pénteki értékelése szerint "ez reálisabb alapállás", mint a feltételek nélküli IMF-segítségnyújtást előtérbe helyező korábbi álláspont.

Magasabb kamatokat várnak

A ház a pénteki elemzésben közölte, hogy felülvizsgálta a magyar jegybank további kamatpályára adott előrejelzését, és most már 7,00 százalékos MNB-alapkamatot vár az idei év végére. A Morgan Stanley eddig azt jósolta, hogy 2011 végén a legutóbbi kamatemeléssel elért 6,50 százalékon marad az MNB-kamatszint.

A cég 2012 elejére további, összesen 0,75 százalékpontos kamatemelést vár, de megerősítette azt a nézetét is, hogy csak a forint elleni "nagyon jelentős roham" esetén tudna elképzelni egyszerre végrehajtott nagyarányú, például 1,00 százalékpontos kamatemelést.

A Morgan Stanley londoni közgazdászai pénteki elemzésükben azt is valószínűsítették, hogy amint az IMF-megállapodás megszületik, "és/vagy a kockázati összkép javul", az MNB fokozatosan visszafordítja a kamatemeléseket. A ház elemzői ennek alapján 2012 végére 6,25 százalékos MNB-alapkamatot jósolnak.

A hét eleji fél százalékpontos MNB-kamatemelés után több más nagy citybeli befektetési és elemzőcég is hasonló további magyar jegybanki kamatpályát valószínűsített. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni felzárkózó piaci elemzői azt jósolták, hogy az MNB ezután lépésről lépésre, alkalmanként mérsékelt ütemben emel tovább, és közben figyeli a piaci reakciót. A GS londoni közgazdászai közölték: mivel nem várják az euróövezeti válság "nagyon rövid időn belüli" megoldását, és arra sem számítanak, hogy a magyar kormány és az IMF tárgyalásai gyors megállapodást hoznak, várakozásuk szerint a forintra és a helyi piaci hozamokra nehezedő nyomás még további 1,50-2,00 százalékpontos kamatemelésre fogja késztetni az MNB-t, és az alapkamat 2012 első negyedének végére így elérheti a 8,00 százalékot.

Jövőre fordulhat a kamatpolitika

A Goldman Sachs elemzőinek előrejelzési forgatókönyve is azzal számol ugyanakkor, hogy a monetáris tanács 2012 közepétől elkezdi teljes mértékben visszafordítani a kamatemeléseket, amint létrejön az egyezség az IMF-fel, és ez stabilizálja az árfolyamokat.

A JP Morgan bankcsoport londoni felzárkózó piaci közgazdászai is azt közölték az MNB-kamatemelés utáni kommentárjukban, hogy bár decemberre újabb 0,50 százalékpontos emelést várnak, azonban szerintük ha Magyarország a jövő év elején megkapja a valutaalap védőhálóját - amit a cég valószínűsít -, ez lehetőséget teremthet az MNB-nek a kamatemelések visszafordítására 2012 vége felé. A JP Morgan ennek alapján 2012 végéig 6,00 százalékra visszasüllyedő MNB-alapkamatot jósol.