A dugódíj mértékéről Tarlós korábban azt mondta, napi 500 vagy havi 5000 forint lesz, amit az LMP alacsonynak ítélt meg, és inkább napi 700 forintban gondolkodnának. Az interjúban Tarlós az LMP-s képviselőt szorgalmas, rendes fiúnak nevezte, akinek a javaslatait tolerálja ugyan, de a döntései során nem biztos, hogy figyelembe is veszi azokat.

A dugódíjat nagy problémának tartja, és kijelentette, hogy ebben az ügyben évek óta összemosási kísérlet folyik, pedig csak elő kellene venni azt a szerződést, amit az elődöm kötött és kiderülne, az Unió ragaszkodik hozzá. A mértékéről és a zónahatárról nem egyeztek meg annak idején, ezekről nekünk kell dönteni. (...) A szerződést nem mi írtuk alá, az Unió pedig nyilván nem teljesen hülye - idézte az Index a Népszava interjúját.

Ahhoz képest, hogy Tarlós nem szeret mutogatni az elődökre, az interjúban ismét az előző városvezetés szemére hányja, hogy 2013-ra vállalták a dugódíj bevezetését, de annak feltételeit nem biztosították. Ha már itt tartott, felhozta a négyes metrót, amit elődje nem fejezett be határidőre, és megemlítette, hogy mindössze egy vagy két P+R parkolót építettek.

A dugódíj bevezetésének új, tarlósi határideje 2016 vége, illetve csak elméletben az, mert garantálni a főpolgármester sem tud semmit. Van egy olyan javaslat, mondta a Népszavának, hogy a budapesti közigazgatási határon belül lesz egy minimálisan fizetendő díj, a szó szoros értelmében vett dugódíjat pedig a belvárosban, a kiskörúti határvonalon belül kell fizetni majd, de hogy mennyit, azt nem tudni.