Veres János pénzügyminiszter a lóversenyfogadás, valamint bukmékeri rendszerű fogadás szervezésére együttes koncessziós pályázatot ír ki - derül ki a szaktárca közleményéből. A koncessziós pályázattal egyidejűleg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Nemzeti Lóverseny Kft. (NL Kft.) 1,448 milliárd forint névértékű, a jegyzett tőke 100 százalékát megtestesítő állami tulajdonú üzletrésze, valamint a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. (MLSZ Kft.) egymilliárd forint névértékű, a jegyzett tőke 100 százalékát megtestesítő állami tulajdonú üzletrésze együttes értékesítésére. A két különálló (privatizációs és koncessziós) pályázat együttes nyertese az, aki a privatizációs és a koncessziós pályázat feltételeinek egyaránt megfelel, és egyben az állam számára összességében a legkedvezőbb ajánlatot teszi. (A legkedvezőbb ajánlat mibenlétét a PM közleménye nem részletezi.) A koncessziós pályázat, valamint a privatizációs pályázat eredménye tekintetében a pénzügyminiszter, mint a koncessziós pályázat kiírója - a privatizációs pályázat kiírójával az ÁPV Zrt.-vel egyetértésben - kizárólag egyetlen nyertest hirdethet. Az ajánlatok benyújtásának határideje 2007. november 30. A pályázati felhívások holnap, 2007. augusztus 23-án jelennek meg a magyar és nemzetközi sajtóban is, valamint elérhetők lesznek a kiíró szervezetek honlapjain.
QP | Quality Placement