Ma Magyarországon a szakhatóság tiltja a rétegrepesztést, amelyet 1957 óta alkalmaznak a világban, így jelenleg mi sem rendelkezünk engedéllyel; megérett bennünk az elhatározás, hogy bíróság elé visszük az ügyünket - fogalmazott Szabó György, a TXM Kft. ügyvezető igazgatója a Magyar Bányászati Szövetség szakmai konferenciáján. (A TXM Olaj- és Gázkutató Kft. tulajdonosa a kanadai Falcon Oil & Gas által birtokolt, delaware-i (USA) bejegyzésű Mako Energy Corp. A TXM és a versenytársak magyarországi tevékenységéről bővebben itt olvashat.) Az előzetes környezeti hatástanulmány jóval 2010 előtt megszületett, a bányatelken aktív kutatás folyt, aztán 2012-ben váratlanul megváltozott a helyzet, és nincs koncesszió - fejtette ki a nem konvencionális kutatás-termelésről, rétegrepesztésről tartott előadásában. A szakember szerint megkockáztatható, hogy kormányzati koordinációs probléma áll a háttérben. Furcsa helyzet állt elő, azt is mondhatnám, "ex lex" állapot - fogalmazott Szabó, aki szerint a hatáskörtúllépés tényállása is fölvetülhet. Szavai szerint a rétegrepesztéshez használt víz kapcsán a hatóság részéről az a kifogás is elhangzott, hogy rákkeltő anyagot tartalmaz, de amennyiben így is lenne, a jelenség akkor az ÁNTSZ hatáskörébe tartozna. Nem az MBFH ellen, hanem annak érdekében akarunk ellépni a holtpontról, ugyanis az egész országnak rossz, hogy nincs érvényes koncesszió - mondta.

A társaság egyébként éppen csütörtökön közölte, hogy aktivizálja magát és a makói nem konvencionális gázmezőn szerbiai partnere, a Gazprom érdekeltségébe tartozó Naftna Industrija Srbije (NIS) kezd fúrásokba.

Új koncessziót ígér a hivatal

Heteken belül várhatóan megjelenhet több új, magyarországi bányászati pályázati kiírás, miután a nemzeti fejlesztési minisztérium aláírta a dokumentumokat - erősítette meg Tamaga Ferenc, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) elnök-helyettese a Magyar Bányászati Szövetség szakmai konferenciáján. A hét darab (négy szénhidrogén, három geotermikus) pályázati kiírásokat Brüsszelbe is kell küldeni, az uniós publikációra várhatóan körülbelül nyolc hetet kell még várni - tette hozzá. Az MBFH folyamatosan vizsgálja a területeket, a közeljövőben várható hét kiírást követően rövidesen újabb előkészített területek kerülhetnek sorra. A jövőben felgyorsul a koncesszió kiadása, évi 10-15 újabb kiírás megjelenésére lehet számítani Tamaga szerint. Magyarországon két és fél éve nem adtak ki új bányászati kutatási koncessziót.

A bányajáradékról szólva Tamaga elmondta, annak összege 2011-ben 112 milliárd forinton tetőzött, 2012-ben viszont 99 milliárd forintra csökkent. A jelenséget nem a termeléscsökkenés magyarázza, hanem a hatósági árak bevezetése a szénhidrogén értékesítésében. A járadék 80 százalékát a kitermelt földgáz, 18 százalékát pedig kőolaj után fizetik be.

Előkészítés alatt Recsk

A közelmúltban a mecseki uránbányászat újraindításáról kiadott kormányhatározatot követően tárcaközi egyeztetésen van az Ásványvagyon-hasznosítási és Készketgazdálkodási Cselekvési Terv kormányhatározatának tervezete, amely a gátló tényezők felszámolását is célozza. Ezentúl előkészítés alatt áll a Recsk I-II. bányatelek és infrastruktúra hasznosítására szolgáló kormányhatározat, illetve a bányászati kutatást és kitermelést segítő új szabályok bevezetése is napirenden van.

A szabályozási környezet folyamatos változásához a bányafelügyelet több bányászati jogszabály módosításának kezdeményezésével ugyancsak hozzájárul, ezek zöme már hatályba is lépett. További módosítások pedig folyamatban vannak, amelyek a bányászati törvényt és végrehajtási rendeletét érintik. Ezek a földtani kutatás részletes szabályainak meghatározását célozzák, ami a nagy radiokativitású földalatti tárolókat is beonja a területre, valamint a szénelgázosító kísérleti üzem bevezetése is tervben van. Véglegesítésre vár az Ásványvagyon-hasznosítási és Készketgazdálkodási Cselekvési Tervben megfogalmazott, bányászatot és földtant érintő intézkedések és feladatok; továbbá, előkészítés előtt áll az energetikaikutatás-fejlesztési-innovációs cselekvési tervben lévő, a hazai energiahordozó vagyon és geológiai adottságok hasznosítására irányuló intézkedések kidolgozása is. Az ez utóbbi által meghatározott öt kitörési pont közül kettő vonatkozik a bányászatra: a tisztaszén technológia és a megújuló energiaforrások (geotermia). Mindez a bányászat fejlesztésének szándékát bizonyítja - fogalmazott Tamaga Ferenc A bányászati szakigazgatás szerepe és lehetőségei című előadásában.

Míg Texasban hét nap alatt lehet engedélyeztetni a tervezett fúrási tevékenységet, akár online is, addig Magyarországon legutóbb tíz hónap alatt sikerült lefolytatni a procedúrát, a hivatal jóindulatát nem kétségbe vonva - tette hozzá az elhagzottakhoz Varga Károly, a RAG Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.