A képviselők hétfőn 127 igen és 56 nem szavazattal szavazták meg a kormányzati előterjesztést, amellyel az Országgyűlés szigorította és kormányrendeleti körbe sorolta az ipari méretű szélerőművek és szélerőmű-parkok építésének, használatba vételének szabályozását.

A jogszabály-módosítást korábban a szélerőművek azon hátrányával indokolta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy teljesítményük nagy mértékben függ a pillanatnyi időjárástól és ez a teljesítményingadozás csak a hálózaton működő egyéb szabályozható erőművek teljesítményének változtatásával egyenlíthető ki. Emiatt az országos hálózatra rákapcsolható szélerőművek kapacitását szabályozni kell - magyarázta Lázár.

A jogszabályban megtiltották, hogy világörökségi és természetvédelmi területeken ilyen típusú létesítményeket állítsanak fel.
A változtatást a Ház első ízben október közepén fogadta el, ám Áder János államfő azt nem írta alá, kifogásolva, hogy a szabályozás ellehetetleníti a szélerőművek építését. Szerinte a módosítás nem segíti elő a párizsi klímaegyezmény végrehajtását, ellentétben áll az ország megújulóenergia-hasznosítási cselekvési tervével és indokolatlan adminisztratív terheket vezet be.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára a törvényalkotási bizottság előtt azt mondta: nem hagyható figyelmen kívül az engedélyek kiadásakor, hogy a hazai szélerőművek 25 százalékos kapacitáskihasználtsággal működnek. A hiányolt kapacitás az ország földrajzi adottságai miatt nem realizálható, ezért a megújuló energiaforrások - párizsi klímacsúcson és az uniós forrásfelhasználásokkal is vállalt - aránynövelése a nap- és geotermikus energia hasznosításával érhető el - véli Csepreghy.

Kivégezték a szélerőműveket

A kormány javaslata olyan méretékben szigorította meg az új szélerőművek létesítésre vonatkozó szabályokkal, amellyel gyakorlatilag kizárja új szélkerekek építését, telepítését Magyarországon - írta korábban a  Regionális Energia- és Infrastruktúra-Politikai Együttműködésért Alapítványa (REKK) közleményében. Magyarországon 2011 óta nem épült szélerőmű, az új kapacitások létesítése tenderhez kötött. A tender kiírását határozatlan időre felfüggesztették. Ebben a környezetben meglepően hat, hogy a szabályozást még jobban szigorodott: egy miniszteri rendelet lényegében olyan műszaki feltételeket szabott meg, melynek alig felelnek meg a kereskedelmi forgalomban jelenleg kapható szélturbinák, míg egy kormányrendelet lényegében megtiltotta Magyarország területén a szélerőmű-létesítést - írta korábban a REKK elemzésében.

Lesöpörték Áder egy másik kifogását is

Újra elfogadta a parlament az egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló törvényt is, amelyet korábban Áder János a budapesti Erzsébet térre vonatkozó aggályai miatt küldött vissza a parlamentnek. A képviselők 128 igen, 34 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett fogadták el az új javaslatot, amely egyebek mellett az Erzsébet tér egyes, még fővárosi tulajdonban lévő részeinek állami kézbe adására vonatkozik - írta az MTI.

Az államfő kifogása szerint vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, ugyanakkor a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek. Emiatt a parlament az átadást december 15-éről 31-ére halasztotta, az üzemeltetési szerződést pedig egy hónappal elcsúsztatva, jövő január végéig kell megkötniük a feleknek.

A jogszabály rendelkezik arról is, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdonába kerül a fővárosban a III. kerületi Árpád fejedelem út 108. alatti ingatlan és a Magyar Katolikus Egyházéba Tatabányán egy Semmelweis utcai ingatlan. Emellett a törvény rögzíti további harmincöt állami közpark ingyenes átadását 22 önkormányzatnak. Ezek közül hat külön jogszabály szerinti védelmet élvez, ezek műemlékek vagy Natura 2000-es területek, az érintett önkormányzatok kötelesek minden ezzel kapcsolatos jogszabályt betartani.

Az egészségügyi csomagon módosítottak

Garanciális szabályokkal kiegészítve - 149 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett - fogadta el az Országgyűlés kilenc egészségügyi tárgyú jogszabály módosítását, amelyet Áder János  gyógyszerforgalmazási törvény megváltoztatása miatt megfontolásra a közelmúltban visszaküldött a parlamentnek.

A köztársasági elnök a gyógyszertárak ellenőrzését érintő passzust sérelmezte, ezért a Ház úgy módosított a jogszabálycsomagon, hogy a gyógyszertárak ilyen jellegű ellenőrzése csak ügyészi jóváhagyás esetén történhet meg.

Emellett rögzítették az ügyfél és az ügyvéd közötti kommunikáció sérthetetlenségét is. A változtatás azt is kimondja, hogy az ellenőrzést végző szerv kizárólag annak vizsgálatára jogosult, hogy megállapítsa, a gyógyszertár megfelel-e a létesítési és működési engedélyéhez szükséges feltételeknek.